nlc.hu
Aktuális
Bea néni és a kicsik: gyereksport emberséges módon

Bea néni és a kicsik: gyereksport emberséges módon

Szűcs Bea szerint nincs olyan gyerek, akivel ne lehetne megszerettetni a vizet. Ő négy évtizede ezen dolgozik – mindenkivel külön-külön foglalkozva.

“A legjobb ember, akivel valaha találkoztam!” – ezekkel a szavakkal ajánlották Szűcs Bea edzőt a figyelmembe. A sok vihart megélt “uszodavilág” ismeretében, a gumiköteles, vizes papucsos, versenyistállós sztereotípiák tükrében meglehetősen kíváncsian mentem a Margitszigetre, hogy megtudjam, mit is csinálnak másként ebben az úszóiskolában.

“Csak óvatosan!”

Egy fiú, egy lány: mint az orgonasípok állnak a medence partját ölelő lelátók lépcsőjénél a gyerekek. Tolakodnak a helyekért, miközben minden porcikájukkal figyelik Bea néni tekintetét. Mert tudják, már megtanulták: neki csak két szeme van, csak így láthatja, érezheti őket, ha rá koncentrálnak.

“Lábujjhegyen indulás, fussatok, de figyeljetek, ahol vizes, ott csak óvatosan!” – hangzik a “rajtmondat”. És a gyerekek játékos versenyszellemmel vetik magukat a lépcsőknek. Pillanatok alatt visszaér a csapat, és kezdődnek az újabb körök. “Bea néni, szúr az oldalam” – fogja bordáját egy tíz év körüli fiú. “Ülj le, pihenj kicsit!” – hangzik a szeretetteljes edzői ukáz. Mert Bea néni tudja: ez az edzés nem arról szól, hogy “meg kell halni” a győzelemért. Itt a gyerekek egészen más szemlélettel kapják meg a sport szeretetét, tanulják meghódítani a vizet. Bizalmat kapnak és adnak is, az itt töltött másfél óra nagyon sok mindenre megtanít.

Bea néni és a kicsik: gyereksport emberséges módon

Egy kis bátorítás

Közben a medencében a kisebbek tempóznak, ki hungarocelltáblával, zihálva, ki csak úgy egymaga szeli a vizet. Egyik-másik gyerek néha rácsavarodik az elválasztó kötélre, egy pillanatra megáll, riadtan kinéz a partra, ahol Feri bá’ vagy kis Bea (Bea asszony gyerekei, az iskola másik két oktatója) nyugtató tekintete zökkenti egy pillanat alatt vissza, hogy bátran folytassa a tempókat.

Előfordul olyan is, hogy a parton eltörik a mécses. A négyéves Panka vacogva, ujjait a szájába dugva, nekikeseredve osztja meg gondjait Feri bácsival. A nagydarab ember guggol a kislány mellett, a szemébe néz, és úgy magyaráz. Pontosan mindent, hogy Panka minden bizonytalanságát feloldja. Pár pillanat, és a kislány megint mosolyogva áll a medence szélére, és ugrik újra a vízbe, kalimpáló lábtempókkal indul a túlpartnak. Ebben a néhány percnyi jelenetben benne volt Bea asszony elmúlt negyven éve. Iskolájának egész lényege. Hogy a gyerekek “megértsék” a vizet, tudják, hogy mikor mi és miért történik ott velük.

 

“Már cédére is felmondtam azokat a helyzeteket, amik megtörténhetnek vizes közegben – mondja az edző. – Hogy mi történik, ha az orrunkba megy a víz, hogy mi az a felhajtóerő, hogy miért nem kell megijedni tőle. A legfontosabb, hogy a gyerekek érezzék: bízhatnak bennünk, bízhatnak a vízben, és… hogy itt szeretve vannak – foglalja össze saját »filozófiáját«. – Van olyan gyerek, aki be sem mászik először a vízbe, minden porcikájával tiltakozik ellene. De mindegyiküknek más a felfogóképessége, a bátorsága, a koncentrációs képessége. Ezért mindenkivel a saját lehetőségei szerint kell foglalkoznunk. És a legfontosabb: beszélgetni velük. Unos-untalan. Mert a vízen keresztül megélnek nagyon sok mindent. Önbizalmat szerezhetnek, fegyelmet tanulnak, megismerik saját testüket, szerveik működését, megértik, hogy mi miért van. Minden pillanatban érezniük kell, hogy itt ők a legfontosabbak. Figyelünk rájuk, és itt és most minden más mellékes. Ez kell ahhoz, hogy egy pici gyerek be merjen menni, ráadásul örömmel menjen a medencébe, noha kétméteres a víz! Ha foglalkozunk velük, megértetjük a dolgokat, már nincs félelemérzetük. És azt is megtanultam, ha valakinek valami másodszorra sem sikerül, nem szabad tovább erőltetni, majd máskor, később, ő még nincs kész arra a feladatra” – folytatja az edző, aki szerint a fokozatosság és a türelem, a végtelen türelem a kulcsa az egésznek.

Megnézem
Összes kép (1)

Négy évtized

Bea maga is nehéz úton jutott el az uszodáig. Röplabdásként ment még a kicsi Ferkóval és Beával az uszodába, ahol annyi gyerek volt, hogy az oktató nem győzte energiával. Megkérdezte hát a parton ácsorgó asszonyt, nem bújna-e ő is fürdőruhába, segítene-e kicsit. Innen pedig Bea sorsa megpecsételődött. Idővel feladott mindent, és már csak a víznek, az úszásoktatásnak élt. Éjjel és nappal azon dolgozott, hogy minél többeknek átadja mindazt, amit a víztől, a vízben tanulni lehet – végül a gyerekei is itt kötöttek ki. És Bea csinálja ezt ma is, négy évtized, sok-sok generáció után, hétköznap és nyári táborokban is, hogy a szülők, gyerekek elhiggyék: mindegy, hogy duci vagy sovány, itt mindenki önbizalmat kap, megtanulja, hogy élvezze a vizet, és nem kell, hogy rettegjenek attól, hogy a kétméteres medencében vagy a Balaton vizében majd elsüllyed. Nem fog.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top