Szabadidős szakadék: te tudsz pihenni hétvégén?

Feminfo | 2014. Június 27.
Azt régóta tudjuk, hogy az anyák a hétköznapokon jóval több időt töltenek a gyerekeikkel és házimunkával, mint az apák. De mi a helyzet hétvégén, amikor elvileg mindkét szülő otthon van, és ráér?

A kisgyermekes anyák kicsit felszabadulnak hétvégén a gyermekgondozás terhe alól, mi is szoktunk látni vasárnap délelőtt apákat a játszótéren. Azonban nemcsak a megfigyeléseink, de a kutatások szerint is ezeknek a férfiaknak a párja eközben otthon van, és nem a lábát lógatja (legfeljebb gyantázza).

Ha a férfi leköti a gyerekeket, míg a felesége otthon takarít vagy ebédet főz, azzal aligha adott igazi szabadidőt párjának. A házimunka ugyanis a kutatások szerint a hétvégén is főként a nőkre szakad annak ellenére, hogy a férfiak ilyenkor többet vállalnak az otthoni teendőkből. És míg a gyereknevelésben egyre többen mondják azt, hogy egyenlően vesznek részt a párjukkal, addig a házimunkával kapcsolatban ez korántsem jellemző.

Hétvégén sincs időd magadra?

Egy amerikai elemzés szerint a pihenőnapokon a nők helyzete ugyanolyan siralmas, mint a hétköznapokon, sőt sok nő nyakába ilyenkor még több munka szakad. A dolgozó nők nagy része ilyenkor igyekszik bepótolni a hétköznapi rohanás miatt elmaradt otthoni házi- és ház körüli munkák elvégzését. Mert mindez továbbra is a nők dolga sok családban. A legtöbben.

A Pew Research Center jelentése azt is megállapította, hogy bár a főállású anyák általában több időt töltenek a gyermekgondozási és a házimunkák körül, mint a dolgozó anyák, ez a különbség a hétvégén mérséklődik. A dolgozó anyák majdnem ugyanannyi időt töltenek ilyenkor házimunkával, mint azok, akik hét közben is otthon tevékenykednek. A dolgozók ugyanis ilyenkor állnak neki például a takarításnak, míg a hét közben is otthon lévők ezt a munkát más napokra tudják szervezni, így hétvégén ők szünetet tarthatnak. A dolgozó nők 92, míg a háztartásbeli anyák 89 százaléka mondta, hogy túlterheltnek érzi magát.

A férfiak jobban ráérnek

Az is jellemző, hogy a családapáknak nemcsak hét közben “lazább” a napirendje, hanem hétvégén is jobban belefér a sport, a barátokkal töltött idő, és több idejük jut a hobbijukra, mint a párjuknak. A tanulmány szerint az apák a hétvégi szabadidőt teljes mértékben kihasználják.

Egy ismerősünk, Tibor második gyereke nemrég született. Szerencsések, mert anyósa, amiben csak tud, segít nekik. Tibor a feleségére hagyja a háztartást és a kicsiket is, ő maga igyekszik “élni az életét”. Rendszeresen több napra elutazik, korábbi hobbijait nem adta fel. Náluk nem is kérdés: ha menni támad kedve, megy. Kirándulni jár, vagy épp többnapos túrákra a barátaival. A feleségének ilyen szabadsága nincs.

Zsolték viszont igyekeznek mindketten megtalálni saját idejüket a gyerekek mellett, de mivel ennél is jobban igénylik a közös programokat, számukra egy megbízható bébiszitter hozta meg a megoldást. “Havonta legalább egyszer, miután letettük aludni a gyerekeket, jön Gyöngyvér, aki késő éjjelig is felügyel a kicsikre – mondja Zsolt. – Ezenkívül igyekszünk apróbb találkozókat, gyors ebédeket összehozni hét közben együtt és külön-külön is. Ha Zsuzsi elmegy a barátnőivel, kérdés nélkül vigyázok a kicsikre, ha én mennék, ő marad. De szerintem ő jár el többet – nevet. – Hétvégén gyakran veszünk készételt, vagy rendelünk, hogy ne kelljen a főzéssel bajlódni.”  Zsolt azt mondja, a hétvége mindkettőjük számára a közös pihenésé.

A kutatások szerint azonban nem minden család osztja meg a munkákat. A szabadidős szakadék a két szülő között ugyanis a hétköznapokhoz képest a szabadnapokon átlagosan egy órányival nagyobb az amerikai családokban. A nők rovására.

Pedig pihenésre, megújulásra mindenkinek szüksége van. A valóságban azonban sokan csak álmodnak arról, hogy akár csak egy fél napot is egybefüggően kizárólag magukra áldozzanak.

Párkapcsolatban élsz? Nálatok ez hogyan működik?

Exit mobile version