Csabai vagy sem: nehéz nem szeretni a magyar kolbászt. Pláne ha lángolt, vastag, puha… na jó, ez már szubjektív. A csabaiak szerint viszont egyáltalán nem mindegy, pontosan milyen kolbászról van szó (persze mócsingos azért ne legyen, az a kolbász halála). A helyi önkormányzat szerint egy jó terméknek ennél sokkal többféle szempontnak kell megfelelnie, ezért önkormányzati rendeletet alkottak Békéscsabán, a korábban már amúgy is hungarikummá nyilvánított csabai kolbász készítéséről.
Hogy nyomatékosabb legyen a dolog, létrehozták a Hagyományos Csabai Kolbász védjegyet is, sőt a finomságnak már saját törvénye is van, a “csabai kolbásztörvény”.
Vantara Gyula polgármester büszkén jelentette be a dolgot, majd kiemelte: a rendelet segíti a helyi kistermelők termékeinek piacra jutását, a csabai kolbász hírnevének építését. A város célja, hogy minél több családnak nyújtson megélhetést a sertéstartás és a kolbászkészítés – ezt a magunk részéről csak támogatni tudjuk! A polgármesternek persze inkább az számít, hogy a “hungarikum termékre alapozott kézműves élelmiszer-készítés közvetetten erősíti a helyi gazdaságot és élénkíti a turizmust” – ő legalábbis így fogalmazott.
Békéscsabán jelenleg több mint száz család foglalkozik kolbászkészítéssel, helyi családi gazdálkodóktól vásárolják az alapanyagot. A “garantáltan minőségi kolbászokat” mostantól Hagyományos Csabai Kolbász védjeggyel látják el. A védjegy használatáról a héttagú Csabai Kolbásztestület dönt – igen, kóstolással: a polgármester elnökletével negyedévente zsűrizik majd a pályázó kolbásztermelők termékmintáit. Ez is egy jó állás, nem? Na jó, nem csak ezért…
Nekünk igen szép emlékeink vannak a híres helyi kolbászfesztiválról, nem kis részben annak egyszerű, családias körítése miatt, hogy stílusosan fogalmazzak. Ezért a hírnek azt a részét pici aggodalommal fogadtuk, hogy “a kolbászimázst ápoló program központja a EU-támogatással épülő Kolbászfalu lesz, a CsabaPark”. A több mint egymilliárd forint összegű projekt kivitelezése már folyik. Hát a kolbásztöltő verseny épp attól volt olyan mérhetetlenül szeretni való, hogy olyan igazán baráti, kicsit esetlen volt, mindenfajta túlszabályozás és modernizálás nélkül: a családi, baráti társaságok egyszerűen összejöttek, hogy könyékig túrjanak a vájdlingban, pogácsát osztogassanak, és igen, becsiccsentsenek vagy leigyák magukat a sárga földig egy másik hungarikumunkkal – ízlés szerint. Ha más nem is, ez a tájjellegű elem biztosan megmarad, CsabaPark ide vagy oda.
