– Mi vitt rá, hogy filmet forgassatok erről?
– Barátom, a film másik producere, Józsa László 2012-ben jött haza fapados járattal Londonból, és az volt az érzése, mintha egy Budapest és vidék között ingázó buszon utazott volna: a gép tele volt Angliában munkát vállaló magyarokkal, illetve ott élőket látogató családtagokkal, barátokkal. Egyértelmű volt, hogy egy nagyon fontos társadalmi jelenségről van szó.
– Mit akartatok bemutatni? Azt, hogy külföldön sem fenékig tejfel az élet?
– Nem voltak prekoncepcióink és a mai napig sem szívesen mondanék ítéletet arról, hogy jó-e külföldön élni, vagy sem. Egyszerűen kíváncsiak vagyunk az emberek történeteire, és szeretnénk, ha a filmjeink izgalmasak és informatívak lennének mások mellett azoknak, akik személyesen érintettek.
– Hogyan választottátok ki a film hat szereplőjét?
– A sajtóban közzétettünk egy felhívást, amelyre több mint kétszázan jelentkeztek. Részben ebből a merítésből, részben saját ismerőseink közül választottuk ki a szereplőinket. Szerettünk volna olyan mixet létrehozni, amelyben a történetek egymás mellett is működnek, esetleg időnként egyes szálak össze is érnek, hogy egy tágabb kép alakuljon ki a londoni magyar közösség életéről.
– Hogyan zajlott a forgatás?
– Volt négy főszereplő és két mellékszereplő, akiket egy hónapon át követtünk. Egyikükkel, Csabával egy háztartásban éltünk, de mindegyikük életéből próbáltuk elkapni a jelentősebb pillanatokat. Szerepel a filmben táncosnő, sofőr, aki akkor épp London és Budapest közt ingázott, egy szakács, aki másodállásban magánvállalkozó; lakásokat ad ki, csomagszállítással foglalkozik és kirándulásokat szervez, illetve egy diák srác, egy hagyományos kínai orvoslást gyakorló férfi és egy zenész tanár lány.
– Mik voltak a tapasztalataitok külső szemlélőként?
– Az itt élők keményen dolgoznak, sokszor heti hat vagy akár hét napot is, és élvezik azt, hogy ennek van látszatja. Valóban rengeteg magyar él Londonban, szinte nem tudtunk úgy megfordulni valahol, hogy ne halljunk magyar szót, és a jelek szerint sokan nem is tervezik, hogy hazaköltöznek. A film megjelenésének az időpontjára időzítettük egy kutatás eredményeinek publikálását, amit az angliai magyarok körében végeztünk az MTA Kisebbségkutató Intézetével.
Ma sokan azt mondják, nem baj, hogy elmentek ezek az emberek, majd visszajönnek sok tapasztalattal és pénzzel, esetleg angol feleséggel, férjjel. Ami bizonyos esetekben igaz, de a kutatás is kimutatta, hogy nagy többségében az emberek nem akarnak visszajönni Magyarországra belátható időn belül. Mi párbeszédet szeretnénk kezdeményezni, ami mentes a kliséktől, tabuktól, politikai felhangoktól, és ami új szemszögből világítja meg a migráció kérdését. Az elvándorlás fájó pontja számunkra, hogy milyen viszony alakul ki azok közt, akik elmentek, és akik otthon maradtak. Én inkább lehetőséget látok abban, hogy rengeteg ember elment, de ugyanennyi konfliktus is származik ebből.
– Például?
– Fontos kérdés, hogy mennyi köze van egy külföldön élő magyarnak Magyarországhoz, külföldön élő magyarként mennyi jogom van kritizálni bármit, ami otthon történik, hogyan szólhatok bele az ottani dolgokba, hogyan ítélem meg az otthon maradtakat, és hogyan ítélnek meg ők engem. Általában ezek az ítéletek elég csorbák, így megromlanak emberi kapcsolatok. Én ugyan jelenleg Berlinben élek, mégsem érzem azt, hogy elhagytam volna a hazámat. Szerintem az elvándorlással egy kicsit Magyarország is közelebb kerül az egységesebb európai álomhoz.
– Mik voltak azok a pillanatok, amik nagy hatással voltak rád a forgatáson?
– A legnehezebb és legfontosabb időszak inkább a forgatás után következett, néhány hét volt, amíg összeállt a film szerkezetileg. Onnantól kezdve már mindannyian tudtuk, hogy jó lesz, és a következő egy hónap gyakorlatilag munkaeufóriában telt. A bemutató előtti estén volt egy pillanatnyi megvilágosodás-élményem: úgy éreztem, hogy tulajdonképpen már azon a ponton többet kaptam vissza, mint amit beletettem, a bemutató után pedig már jócskán pluszban vagyok. Remélem, a többiek is így érzik.
– Szerinted mennyiben más ez az elvándorlási hullám, mint az elmúlt évtizedeké?
– Teljesen más: sokkal nyitottabb világban élünk, megváltoztak a játékszabályok, a munkavállalás szabadabb lett, több a lehetőség, olcsóbb az utazás.
– További részeket is terveztek?
– Szeretnénk a sorozatot folytatni, és mindig valami újdonságot, a téma egy-egy új oldalát megmutatni. A következő, berlini részt próbáljuk kinyitni egy kicsit a nemzetközi közönség felé. Tervben van, hogy később kevésbé magyarlakta, egzotikusabb helyeken is forgatnánk, illetve olyan egyértelmű célpontokon is, mint Bécs, de ezek egyelőre csak tervek.
– Mikor láthatják az Angliában élő magyarok a filmet?
– Kora ősszel bemutatjuk a londoni közönségnek, és talán más városokba is eljutunk vele.