Talán meglepő, hogy politikával foglalkozom, de nehéz időkben néha letér a megszokott útról az ember. Nálam a politika mindenben jelen van egy kicsit, a zenében, amit hallgatok, a ruhákban, amiket hordok, az ételben, amit főzök. Valójában minden egyes apró döntésemmel kiállok valami mellett. De ez nálam sosem azt jelenti, hogy választanék arab vagy a zsidó oldal között, vagy a vallásosság és az ateizmus között. Ellenkezőleg. Nálam ez arról szól, hogy az egymástól való elkülönülés helyett az egységet válasszuk. Én ebben hiszek.
5 éve élek Izraelben, és őszintén mondom, hogy soha nem találkoztam egyetlen emberrel sem, aki gyűlölte volna a zsidókat vagy a muszlimokat. Az én környezetemben – és higgyétek el, rengeteg embert ismerek – az arabok zsidókkal járnak, és a vallásos muszlim nők hálásak azért, hogy együtt tanulhatnak és dolgozhatnak más kultúrkörből származókkal az izraeliek által épített kórházakban, egyetemeken és irodákban.
Jaffában élek és dolgozom, és nap mint nap hallom, hogy az arab fiatalok héber kifejezéseket használnak, amikor egymással beszélgetnek, és nemegyszer hallom, hogy muszlimok rettentő hálásak azért, hogy van izraeli útlevelük, ezért nem kell tartaniuk az extremistáktól, akik ezt a végeérhetetlen drámát fenntartják Izrael körül. Közben olvasom a gyűlölettől sugárzó kijelentéseket és a fenyegető újságcímeket mindkét oldalon, amik bosszúra és pusztításra szólítanak fel, és szégyellem magam.
Hogyan vehetne elégtételt egy katonai hadművelet azoknak a tettéért, akik elrabolták és megölték ezeket az izraeli és palesztin fiatalokat?
Akik ezt a bűncselekményt elkövették, nem egy ország és nem egy vallás nevében cselekedtek – amit tettek, azért tették, mert félrenevelték őket, mert össze vannak zavarodva, és mert egy olyan világban kellett felnőniük, ahol ha bármi rossz történik, az emberek vendettáért kiáltanak. Azok az emberek sem Izraelt vagy a judaizmust képviselik, akik Jeruzsálem utcáin vonulva azt kiabálják, hogy “Halál az arabokra!” – még akkor sem, ha ők magukról ezt gondolják.
Miért azzal vagyunk elfoglalva, hogy ki volt itt előbb, ahelyett, hogy azt tanítanánk, mennyire fontos a béke, a feltétel nélküli szeretet és a tanulás? Mielőtt ítéletet mondanál, vedd figyelembe, hogy te sem látod a teljes képet – mindkét oldalon sokan szenvednek.
Közületek hányan azonosulnak tökéletesen annak az országnak a kormányával, ahol élnek? Hányan lennétek felháborodva, ha a külföldiek azzal skatulyáznának be benneteket, hogy a “ti fajtátok” ilyen? Valószínűleg sok olyan dolgot tesz a kormányod, amivel nem értesz egyet – kivéve, ha mondjuk tagja vagy a kormányzó pártnak. Akármennyire is szeretem az országot, ahol élek, nem értek egyet mindennel, amit a vezetői tesznek.
Fotók: Sára Salamon / Facebook
Ugyanígy Iránban, Egyiptomban és Jordániában sem akarja mindenki földig rombolni Izraelt – több millió jó szándékú ember él ezekben az országokban, akik mind ugyanarra vágynak, mint mi: hogy egyként éljenek, békében. Nem tudom megérteni, miért gyűlölik Izrael vagy Irán lakóit csak azért, mert egy bonyolult történelmi szituációba születtek bele. Ennyi erővel utálhatnánk minden egyes oroszt csak amiatt, ahogyan Putyin elbánik az LMBTQ emberekkel. Szerintem ehhez nincsen jogunk.
Ne hibáztassunk másokat! Ne várjunk arra, hogy a miniszterünk, az elnökünk, az imámunk vagy a rabbink oldja meg a problémákat, és helyette fogadjuk el azt az alapvetést, hogy nincsen külső ellenségünk. Az egyetlen ellenségünk a saját, beszűkült gondolkodásunk. A félelmeink, az egoizmusunk, és az az igényünk, hogy uniformizáljuk magunk körül a világot. De az emberek nem egyformák – hála Istennek –, és sosem lesznek azok, így inspirálhatják egymást kölcsönösen a különböző kultúrák. Tanulhatunk egymástól – elfogadást, új dolgokat, vagy régieket, amiket elfelejtettünk. Ahogy Kipling mantrázza A dzsungel könyvében: “Egy vérből valók vagyunk, te meg én.”
