Aktuális

Így teszik tönkre a brazil őslakosokat a focivébé alatt

Vajon az esőerdőben élő törzsek ismerik-e a futballt, van-e labdájuk, tudnak-e a világbajnokságról, követik-e a versenyt, és ha igen, kinek szurkolnak?

Lassan vége a focivébének, de a brazil őslakosok helyzetén ez – vélhetően – mit sem segít. Az On the Spot stábja most erre forgatott: Cseke Eszter és S. Takács András őserdei indiánokat látogattak meg.

Egy kis, százfős falucskában látták őket vendégül, ahol a helyiek békében élnek a természettel, a nők földet művelnek, a férfiak halásznak-vadásznak, a gyerekek pedig fociznak – természetesen.
Félmeztelenül élnek, festik a testüket, borotválják a hajukat és nem beszélnek portugálul, de néhányuk már európai ruhában jár, a telepen van áram, vízellátás, és vagy tíz éve tévé is: a vébé meccseit is ezen nézték.

Így teszik tönkre a brazil őslakosokat a focivébé alatt
Így teszik tönkre a brazil őslakosokat a focivébé alatt

Az idill azonban nem sokáig tart: az Amazonas mellékfolyóján ugyanis már épül az a vízierőmű, ami miatt húszezer embert kell majd kitelepíteni innen, negyvenezer hektárnyi esőerdő fog eltűnni, és folyók száradnak majd ki.

“Mi itt mindent együtt csinálunk, a gyerekeket is együtt neveljük. A városban mindent meg kell venni, rendes ruhában kell járni, itt viszont mindenki egyenlő, elosztunk mindent. Először nehéz volt ruhában fürdeni, mert rátapadt a testünkre… – meséli egy itteni asszony. – A Belo Monte gát nagyon feldühít, ha rágondolok. Azt mondják, a mi folyónk nem fog kiszáradni, de ki garantálja? Ha víz nélkül maradunk, végünk.”

“A mostani kormányzat nagyon mohó, fel akarják számolni az indián törzseket – folytatja egy fiatal férfi. – Nekünk, indiánoknak nehéz felfogni, mi zajlik le a fejükben. Nem szeretik az erdőt, az állatokat, a halakat, a tiszteletünket, a hagyományainkat. Ezeket vitte magával az erőmű a természet tiszteletével együtt.” Ezen az sem segít, hogy sok mindent ígértek cserébe, például
Igre, a xikrin asszony nem is tartja magát igazán brazilnak. “A fehér nő nem piszkítja be az ujját és a lábát – mondja. – Sokan közülük lenézik az indiánokat. Hagyjanak minket békén, ne jöjjenek ide, hagyják meg a kultúránkat!” – kérik közösen.

Így teszik tönkre a brazil őslakosokat a focivébé alatt
Így teszik tönkre a brazil őslakosokat a focivébé alatt

On the Spot: Brazília – Vb-különkiadás

M1, július 14. hétfő, 22:35

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése