Mint bárki, aki szeretné biztonságban tudni a szeretteit, én is hidegrázással olvastam a múlt héten a hírt. Oké, tudjuk, hogy az egyik elkövetőnek volt helyismerete, de azt némi terepgyakorlattal bárki szerezhet, nagyjából bárhol. Mi az, amit a kórházak megtesznek a picik biztonságának érdekében? Nézzük, mennyire őrzik a kicsiket!
1. kísérlet: Szent István Kórház
Rendelkezem helyismerettel, mindkét gyerekemet itt szültem, és maximálisan elégedett voltam a szülésznővel, az orvossal, a hellyel, a szobával, a szaktudással, mindennel. De mi van a biztonsággal? Elég magabiztosan megyek fel a lépcsőn, de a titkos küldetésemtől, hogy be kell jutnom a csecsemőkhöz, mégis a torkomban dobog a szívem. Remélem, megkérdezik, kihez jöttem, ki is találtam egy fantázianevet, akit “látogatok”. Legnagyobb bánatomra ez a kutyát sem érdekli.
A nővérpultban ugyan ketten is ülnek, az egyikük telefonál, a másik nő épp egy kismamának segít. Így különösebb ügyeskedés nélkül tudok jobbra fordulni, hogy elmenjek a csecsemőőrzőig. Az ajtón ugyan ott díszeleg, hogy bent csak édesanyák és édesapák tartózkodhatnak, és az ajtó is csukva van, de nem zárva. De mit érdekel ez egy potenciális gyerekrablót? Simán benyitok, a babák békésen gőgicsélnek. Ennyi most elég is, gyorsan becsukom az ajtót, és még várok kicsit, kijön-e valaki a zajra. Nem jön. Az sem zavar senkit, hogy még a folyosó túloldalára is elmegyek, benézek minden kórterembe, megkérdezem, merre van a mosdó, majd fel-alá sétálok: szóval szabadon garázdálkodom.
2. kísérlet: SOTE 1. számú klinika
Vajon a gyakorlott bűnözők is egyre nyugodtabbak egy kis sikerélmény után? Nem tudom, mindenesetre amikor megállok az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító kórház előtt, már nem izgulok. Egy hosszú folyosón ül rengeteg kismama, gyerek és férfi, furcsa, de ugyanezen a folyosón kell kicsit továbbmenni ahhoz, hogy a csecsemőosztályra jussunk. Közben kórtermek, elképesztő zsúfoltság.
Gyorsan előkapom a telefonom, és amikor elmegy mellettem az amúgy egyetlen nővér, akit ott látok, a semmibe mondom bele képzeletbeli barátnőmnek, hogy már mindjárt ott vagyok. A csecsemős szoba ajtaja tárva-nyitva. Elképzelhető, hogy az se tűnne fel senkinek, ha egy babával a karomon kisétálnék, hiszen a folyosón rengeteg nő várakozik így, de akár bemehetnék teleprüszkölni a termet influenzával?!
3. kísérlet: Szent Imre Kórház
A magabiztosak nyugalmával indulok el az egyik leginkább bababarát kórházba, most már biztos vagyok benne, hogy nincs akadály előttem. Viszonylag gyorsan feljutok a szülészetre, viszont hopp, hát innen nem jut tovább akárki. Sőt leginkább senki, ugyanis egy hatalmas üvegajtó állja el az utat, látogatók csak eddig mehetnek. Az anyukák és a babák bent vannak, az üvegajtón csengetni kell, bent két nő is ül a nővérpultban. Úgyhogy meg sem próbálom.
Kifelé menet megnézem, milyen magasan van a szülészet: második. Vajon ablakon át menne? Azért ha biztosra kéne menni, nem ezt a kórházat választanám.
4. kísérlet: Kútvölgyi klinikai tömb
Mivel itt is többször jártam már látogatóban, igaz, évekkel ezelőtt, helyismeretem itt is van: ötödik emelet. Isteni segítség: összefutok egy frissen szült ismerőssel, aki akkor hagyta el a kórházat. Jó alibi lesz. A szülészet gyönyörűen felújított, bármelyik ötcsillagos szállodának elmenne- hát igen, nem véletlenül, ez ugyanis egy magán részleg.
De konspirálásra sincs időm, rögtön megszólít két kedvesen mosolygó hölgy a pultnál: miben segíthetnek. Körben üvegajtók, mind zárva. Zavartan mondtam az ismerős nevét, á, pont most mentek el, kapom a választ. Tényleg? Sajnálom, akkor talán még utolérem őket – motyogom zavartan, majd gyorsan elhagyom a szigorúan őrzött objektumot.
5. kísérlet: Szent János Kórház
Egyből a hátsó bejárathoz megyek, a szülészet ahhoz esik közel. Végtelenül lerobbant állapotban lévő blokk, legalábbis kívülről. Felmegyek a lépcsőn, ez fogad:
Az, hogy ott téblábolok, senkit nem érdekel, viszont éppen akkor tol oda egy apuka egy babát, be is csenget, bár az ajtó, a felirat ellenére nincs kulcsra zárva. Ettől még ő is, én is kint várunk, néhány perc elteltével megjelenik egy kedves csecsemős nővér, beviszi a babát, majd becsukja maga után az ajtót. De kulcsra nem zárja. Ennek azt hiszem, a jelenlegi helyzetben jelentősége van, bár a gyerekrablók valószínűleg nem az olyan intézményeket célozzák megy, ahol külön felirat is figyelmeztet arra, hogy figyelnek.
Minden jó, ha jó a vége?
Felemás érzésem van. Persze, nagyon jó, hogy kis mintánk szerint legalábbis, többségben vannak a jól védett kórházak, és nem arról kell most írnunk, hogy minden szörnyű. De ötből kettő valahol mégsem olyan jó arány. Főleg annak nem, aki pont abban a kettőben szeretne szülni, és amúgy elégedett is az orvosával. Mert az egy dolog, hogy menjen minden rendben kilenc hónapig, meg hogy a szülés alatt is jó kezekben legyünk, de az sem elhanyagolható szempont, hogy utána legyen meg a gyerekünk.
Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk az Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet képviselőjétől. Cikkünkre reagálva elmondják, hogy az intézményben alkalmazott őrzés-védelmi rendszer a hatályos jogszabályoknak megfelel. “Az ESZSZK-ban több évtizedre visszamenőleg évente 3 ezer gyermek születik. A kismamák és újszülöttek biztonságát tekintve a Szülészeti- Nőgyógyászati Osztállyal szemben kifogás eddig nem merült fel, amelyet a rendszeresen elvégzett betegelégedettségi felméréseink is alátámasztanak. Az intézmény Budapest egyik “bababarát” kórháza, ahol 24 órás rooming-in rendszerben a kismamák folyamatosan újszülött gyermekükkel egy szobában tartózkodnak. A gyermekek ilyen elhelyezése nem csak a szoptatás ideális körülményeit teszi lehetővé, hanem az anya-gyermek kapcsolat kialakításában is kezdetektől fogva nagy szerepe van.
Az Újszülött Részlegen csak olyan gyermekek tartózkodhatnak, akik időszakos megfigyelést igényelnek folyamatos szakszemélyzeti felügyelet mellett. Intézményünk kiemelten fontosnak tartja, hogy ne csak orvos-szakmailag részesüljenek kiváló ellátásban kismamáink, hanem teljes biztonságban érezzék magukat, amelyet az újszülött gyermekükkel való együttes elhelyezésük is szolgál.”