Sok-sok ember vesztette életét, talán egy pillanat alatt.
Talán ők is hónapok óta várták a nyaralást, úgy, mint a párom meg én három hete, talán nászútra mentek, vagy gyerekkel utaztak, esetleg családhoz vagy családtól. Nem az számít, hogy ki mi járatban volt.
Nézem a képeket, kommentár nélkül, az amszterdami repülőtérre érkező családtagokat, hozzátartozókat, barátokat mutatják, akik biztos, hogy életük legszörnyűbb napját élik meg éppen.
Elképzelem, mit érezhetnek azok, akik a “megérkeztünk, minden rendben” kezdetű sms helyett egy váratlan telefonhívással zuhantak ebbe a rémálomba. Ez egy olyan dolog, ami bárkivel megtörténhet, mégsem gondolunk rá, vagy ha mégis, gyorsan megpróbáljuk elhessegetni a gondolatot.
A média munkatársai ott tobzódnak. Enyhe kiábrándultságot vélek felfedezni a hangjukban, amikor azt ecsetelik, hogy a sajtót távol tartják a hozzátartozóktól, és hogy sokan közülük takarták az arcukat – miközben ők éppen szenzációt hajhásznak…
És itt még nincs vége! A teljes cikket a Fapiac blogon találod!
