Ha egy ufonauta olyan szerencsétlenül landolna a Földön, hogy épp az M1 stúdiójában kötne ki a Magyarország Szépe választás élő adásában, még azt hihetné, ilyenek a magyar nők. Ha kicsit kimenne az utcára, látná, hogy nem, nem mindenki magas, vékony, (főként) barna, derékig érő, loknizott hajú. Vannak feketék, szőkék, vörösek, rövid, valamint félhosszú, egyenes hajúak, teltek és mellesek-popsisak, esetenként van derekuk is, magasabbak vagy alacsonyabbak, továbbá nem mennek nyugdíjba huszonöt éves korukban. De az igazán érdekes az, hogy – bár valószínűleg nem felelnek meg a licensz előírásainak – szépek is vannak köztük bőséggel. Sőt, pont ez az izgalmas: ez a sokszínűség – ami persze olyan fogalmakról is mesél, mint például: egyéniség.
Nem mintha a Magyarország Szépe választás indulói ne lennének szépek, sőt esetenként figyelemreméltóan szépek, csak épp ha még volt is valami egyedi bennük a jelentkezéskor, az élő adásig mindaz egy szép, szélgép által jól fúható frizurában mosódott egybe.
Pedig mindig, minden producer hangsúlyozza, hogy “ez nem csak a külsőről szól”. Sarka Kata versenyigazgatót idézve: “A Miss Worldnek alázatosnak, intelligensnek, szerénynek” kell lennie. Hát most Phd-hallgatókat toboroznak, vagy a szépeket keresik? A mostani kisfilmekben kaptak is kellő hangsúlyt a tanulmányok: hú, diplomája is van, jogász lesz meg orvos, hát tényleg, ettől mindjárt sokkal szebbnek látszik. Ha mégsem, akkor egy kis karitatív munka vagy nehéz elem a sorsában majd megszépíti…
Az viszont határozottan tetszett, hogy lényegtelennek tűnő, hétköznapi apróságok is elhangozhattak az adásban, például hogy valaki fél a kutyáktól vagy szabadidejében répát ültet meg petrezselymet.
Lássuk a mezőnyt!
Már a kisfilmeknél nagyon figyeltem, hogy fel tudjam jegyezni a kedvenceimet, de egy idő után nehéz volt megkülönböztetni az indulókat – a tizedik filmnél némi déja vu-érzésem volt. Nem könnyítette meg a dolgom, hogy nem látszott a pályázók arca – az erőteljes smink (erős tussal húzott cicaszem mindenkinek) eltakarta.
Utána viszont kellemes színfoltként tűnt fel a műsorvezető, Osvárt Andrea, aki nyugodtan beállhatott volna a mezőnybe, ahogyan néhány zsűritag is, kezdve Sarkától a víz-nagykövetig valamint egy-két sminkes, akiket vágóképben kaptam el. De már ez is elég volt ahhoz, hogy relativizálja ezt az egész szépségversenyzősdit. Aztán jött Hien, és ez megadta a kegyelemdöfést: vélhetően többen megpróbáltak mobilról rá szavazni… (a zenéje is nagyon jó volt egyébként).
De nem, ne kérdőjelezzük meg a dolgot: nem elég, ha szép valaki, MUSZÁJ TUDNUNK, hogy a legszebb-e. De mi van akkor, ha egyiknek az arca a legszebb, a másiknak az alakja, a harmadiknak a mozgása és így tovább? Részletkérdés. Kell a legszebb, és kész. Mint ahogy valami érthetetlen okból tizenhét és huszonöt év közötti lányoknak is fontos szükségletük, hogy igazolva legyen: ők szépek. Nem, nem elég, ha a mama mondja meg az udvarló, legyen róla papír. Persze ha interjút adnak, többnyire azt mondják, “á, én nem tartom magam kimagaslóan szépnek”. Nem? Akkor miért jelentkeztél?!
Pantl Péter, a szigorú
No de jönnek a tourok (a mik? régen ezeket körnek vagy fordulónak hívták, de most beleszerettek ebbe a szóba), szóval az első tour a koktélruhás, aztán még jönnek furcsaságok. Osvárt Andrea, bár műsorvezetőként is dolgozik Olaszországban, magyar nyelven láthatóan kevesebb a gyakorlata. Harsányi Leventét képtelenség komolyan venni, ha elegáns gálát akartak, nem ő a jó választás: egyszerűen semmi nem áll jól neki a bohóckodáson kívül, de az se mindig. “Szigorú leszek” – szögezi le rövid bevágásban Pantl Péter, a Playboy főszerkesztője. Ezen vajon mit ért? Ha szavait hallják a készülődők, most majd biztos magukba néznek: “Eddig nem voltam elég szép, de most már tényleg összekapom magam”?!
Két “lánynak” vagy “hölgynek” (ahogy folyamatosan emlegetik a résztvevőket) nem sikerül: úgy kábé a tizedik percben búcsúznak az egész vircsafttól: “tapsoljunk Ágnesnek” – mondja a műsorvezető, hát, ezért érdemes volt több hónapig készülni…
Öröm az ürömben, hogy nekik már nem kell részt venniük az úgynevezett “pin up tour”-ban, amelynek egyetlen pozitívuma a Mystary Gang fellépése. Nem vagyok megrögzött köpködő, egy szavam sincs például a “magyaros tour” Náray-kreációira (na jó, a díszítés úgy nézett ki, mintha abból a sztaniolpapír-szállítmányból spórolták volna ki, ami a végén a győztesekre hullott a levegőből), na de ezek a 60-as évek-utánérzésű ruhák (?); mintha valami rossz jelmezbálra tákolták volna össze őket maradék anyagokból – elnézést a felelősöktől, de vitán felül ízléstelenek voltak.
Ami még meglepő volt (túl a szépségkirálynő-jelöltek gyerekklinikán tett látogatásán persze), az a táncos elemek erőltetése volt, de ne bántsunk senkit, nem hivatásuk ez nekik.
Intelligencia mint olyan
A fürdőruhás felvonulás mindig az efféle versenyek csúcspontja. Van abban valami végtelenül visszás, ahogyan egy bevilágított stúdióban majdnem meztelen nők vonulnak, miközben öltönyös férfiak alulnézetből mustrálják őket, majd bevésik az osztályzatot a jegyzetfüzetükbe. Nem tudom, ez így mindenkinek rendben van? Az egyik zsűritagnak biztosan, hiszen mikor őt kérdik, milyen az ideális szépségkirálynő, ez esik ki a száján: “magas, vékony, nem túl emancipált”.
Nos, attól, hogy szerintük a győztesnek intelligensnek kell lenni, a zsűritagoknak végül is nem feltétlenül.
Csak hát… mit keres az ilyen szemlélet az M1-en és a Duna Worldön? Mit keres ott az egész szépségdiktatúra? Mi ebben a közszolgálatiság és hol a haladás a korral? Miközben mi bőszen próbáljuk elhitetni kislányainkkal, hogy szépnek születtek, sőt azt, hogy az életben nem is ez a legfontosabb, női magazinok és cégek sorra kampányolnak nem ötvenkilós, nem szabályos emberekkel, lassan a reklámszakma is felébred, és a mindennapi nő kezdi elhinni, hogy értékes ő, nos, akkor egy búra alatt, a Magyar Televízióban szépségkirálynőt választanak. Az egyik jelölt azt mondja, szerinte egy szépségkirálynő “legyen tökéletes”. Nos, ez is egy életcél.
A szponzorok láthatóan megkapták, ami jár, a zsűri pedig ezúttal megfelelt a funkciójának: az élen végzett három nő valóban szép – Isten (legalább) jó munkát végzett.
