Básti Juli: “Máig nem bírtam kiheverni anya hiányát!”

Juli kedves, én két nagyon mély emléket őrzök a mamáddal és veled kapcsolatban. Az egyik: ültünk, beszélgettünk mamáddal egy pasaréti presszóban, és közben te felhívtál telefonon, és aggodalmasan érdeklődtél, hogy minden rendben van-e, megtaláltuk-e egymást, jót beszélgetünk-e?
Ez ugye röviddel a halála előtt volt?

Igen, de semmi nem utalt arra, hogy a “vég közeledne”. Gyönyörű volt, napsugár-okos, méltóságteljes, mint mindig.
Úgy is halt meg. Gyönyörűen, okosan, méltóságteljesen. Teljesen váratlanul történt. Többször kért, hogy ha majd esetleg baj lesz, ne vigyük kórházba, mert otthon akar meghalni. Reggel még elment, és bevásárolt magának. A két fiam volt otthon, rám telefonáltak, hogy hívták a mentőket, mert rosszul lett a Zsú, siessek haza. Rögtön indultam, 15 perc alatt otthon voltam, de már… Minden úgy alakult, ahogyan szerette volna, és talán valahol nagyon mélyen elrendezte… Ha létezik ilyen, akkor ez ad némi vigaszt, hitet, hogy ennek így kellett történnie, az akarata szerint. Persze ettől még ugyanúgy fáj, és ugyanúgy tehetetlennek, kétségbeesettnek érzem magam…

Amikor telefonáltál, úgy éreztem, mintha te lennél a pátyolgató, féltő anyuka, és nagyon megörültél, amikor észlelted, hogy elbűvölten figyeltem őt…
A mi kapcsolatunk egészen különleges volt… Különlegesen intenzív és bensőséges. Egy házban laktunk, annak minden előnyével és hátrányával. Rengeteget vitatkoztunk, súrlódtunk, veszekedtünk, de csüggtünk egymáson, imádtuk egymást. Én akkoriban azt hittem, hogy nem engedett el soha, mindig pici gyereknek tartott, és nem engedett igazából felnőni. Én emiatt dohogtam. Ma már látom, hogy ez abszolút kölcsönös volt, és lelkem mélyén mindig gyerek maradtam. Azóta sokkal jobban rálátok az addigi életünkre, és megértem az ő annyira talányosnak érzett helyzetét a világban. Mindössze 45 éves volt, amikor apám meghalt. Ott állt élete virágjában, és elvesztette azt az embert, akihez rendeltetett. Ez katasztrófa volt számára. Miközben nyüzsögtek körülötte a rajongók, akik csak egy biztató szemvillanásra vártak, és hanyatt-homlok rohantak volna, anyu elzárkózott minden közeledéstől. Ugyan ki is jöhetne neki Básti Lajos után?! Akit imádott, akiért rajongott, akinek szinte alávetette az életét.

Te el tudtad volna viselni, ha jön egy másik férfi apukád után?
Én könyörögtem neki, veszekedtem vele, szemrehányásokat tettem anyunak, hogy így nem lehet élni! Hogy nem zárhatja el így magától a világot, de ő hajthatatlan maradt. Apu után senkit nem engedett közel magához. Mind magányosabb lett, és közben mind érzékenyebb, sebezhetőbb.

Ebből semmit nem mutatott! Úgy mozgott a világban, mint egy fejedelemasszony…
…és közben folytonosan sebződött, csak ezt nem mutatta. Emiatt is féltettem mindinkább, és emiatt is hívhattalak fel akkor telefonon, hogy minden rendben van-e, mert nem akartam, hogy netán félreértsd az esetleges tartózkodását, és rossz véleményt alakíts ki róla!

Dehogy! Éppen ellenkezőleg. Lenyűgözött, ámulatba ejtett az a fajta méltóság, amit sugárzott.
Akkoriban, még huszonéves fejjel nem értettem, vagy nem akartam érteni, hogy miért gubózik be, miért belénk kapaszkodik, és miért nem próbál egy új, önálló életet kezdeni, de ma, ötvenes éveim közepén túljutva már pontosan értem. Értem, hogy mit jelent egy társ, élete nagy, meghatározó férfija. Már megértem ezt is, mint oly sok minden egyebet, ami miatt hebrencs fiatalként dohogtam.

Amikor beszélgettünk, azt mondta, hogy az ő sorsa azzal teljesedett ki, hogy Básti Lajos felesége lehetett, és ennek a tudata bearanyozza az életét. Szerinted ez tényleg így volt? Nem is bántotta, hogy nem futott be olyan pályát, ami kijárt volna neki korának egyik legnagyobb színésznőjeként?
Nehéz kérdés… Én évtizedek múltán is fel vagyok háborodva, hogy nem kapta meg azokat a lehetőségeket, amelyek méltóak lettek volna a képességeihez, elhivatottságához! Szenzációs színész volt. Láttam fotókat azokról a miskolci előadásokról, amelyek akkoriban országos feltűnést keltettek. Most is átizzanak ezek a képek, mélyek, szenvedélyesek, átéltek, manír nélküliek ezek az alakítások. És mindegyiken álomszép anyu! Őrjöngött érte a közönség! Aztán a hasába pottyantam én, feljött Pestre, az akkori Nemzetibe, és innentől nem kapta meg az őt joggal megillető művészi lehetőségeket.

Mesélik, hogy akik nem mertek szembeszállni a robusztus papáddal, azok olykor a mamádon keresztül törlesztettek…
Ezt így nem hallottam, de lehetett ilyen aljasság is. Az is az igazsághoz tartozik, hogy anyunak nem volt igazán képessége arra, hogy az érdekeit kellően érvényesítse. Soha nem harcolt egy szerepért, ha kiírták, és közben más kapta meg helyette, azt is zokszó nélkül tudomásul vette. Nem volt bejáratos egyetlen igazgatóhoz, nem haverkodott befolyásos rendezőkkel, nem járt a szája, nem könyökölt… Közben mindenki tudta, hogy korszakos színésznő, amiben csak játszott, sikert aratott, mégis szép lassan háttérbe szorult. Akik felszínesen ismerték, el sem tudták képzelni, milyen is volt ő családi körben. A négy testvérével folytonosan vihogtak, különösen, amikor a papám nem volt otthon. Ha jött, akkor mindenki visszább húzódott. Akkor úgy gondoltam, hogy ő nagyon szigorú ember, és csak évek múltán értettem meg, hogy milyen terheket cipelt folytonosan a vállain. Egyik gigantikus szerep a másik után, színházban, filmen, televízióban. Ez a folytonos munka rengeteg energiát kiszívott belőle, és amikor hazajött, abban az egy-két órában pihenni akart. De ez nekem akkor csak annyit jelentett, hogy milyen kemény, szigorú ember. Ma már sok mindent másként látok és érzek. Ahogyan telnek az évek, úgy térek egyre inkább vissza, kerülök közelebb hozzájuk.

A legenda szerint te anyukáddal szövetkeztél, hogy a papád tudta nélkül felvételizz a főiskolára…
Én is úgy tudom, hogy apunak fogalma sem volt róla, bár…

A mamád is így mesélte…
Én azt gondolom, ő jobban respektálta aput, hogy ezt megcsinálta volna… Vagy mégis? Magával vitte ezt a titkot is a sírba. De az tény, hogy anyu rengeteget segített előtte nekem a felkészülésben. Ő kiskorom óta pontosan tudta, hogy elsősorban ez a pálya vonz, aztán másod- és harmadsorban is. Tudta, hogy folyton színházasdit játszom a barátnőmmel, hogy amikor a szereptanulásnál végszavaztam nekik – ami önmagában sem volt csekély élmény! –, utána az egész darabot végigolvastam, és próbáltam megérteni a lényegét, tudta, hogy ha engedte az időm, mindig ott tébláboltam a színházban, és próbáltam mind többet magamba szívni az ottani légkörből. Hitt bennem, bízott bennem, és ez hihetetlen erőt, bátorságot adott nekem végig a pályámon. Ezért is érzem méltánytalannak, hogy általában azt említik, Básti Lajos gyereke vagyok, mert ugyanennyire igaz, hogy Zolnay Zsuzsáé is! És én mindkettőjükre egyként büszke vagyok!

A másik döbbenetes élmény számomra veletek kapcsolatban, hogy anyukád halála után egy vagy két nappal összetalálkoztunk. A szememben te addig mindig a nagy, megközelíthetetlen díva, Básti Juli voltál…
…te is csak felszínesen alkotsz véleményt! Teljesen lökött vagy!

Így igaz, de ez egy másik cikk témája. Tehát addig mindig csodáltam benned a csodálatos művésznőt, akkor viszont ott állt velem szemben egy kétségbeesett, riadt, összetört kislány. Soha nem gondoltam volna, hogy megölellek, megsimogatlak, akkor viszont természetes volt…
Két évnek biztosan el kellett telnie, amíg valamennyire összekaptam magamat, de teljességgel máig sem tudtam kiheverni, és elfogadni a hiányát. Hiába vagyok családanya, feleség, annyi idős, amennyi, a lelkem mélyén anyukám kislánya maradtam, abszolút kisgyerek.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: George Clooney:szeptemberben esküvő! Bizarr, de hatékony: Sajátvér-terápia 7 férfias fogás Básti Juli: “Máig nem bírtam kiheverni anya hiányát!” Nők Lapja Életmódváltás: öt izgalmas mozgásforma, mely segíti a fogyást Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!