
Nem kezdett jól a magyar csapat (0-2), de fokozatosan feljavult a játéka és két negyed után két góllal vezetett. A harmadik felvonásban ugyanakkor nem tudott a kapuba találni a házigazda, az olaszok pedig ezt kihasználva egyenlítettek. A hazai gólcsendet Kisteleki Dóra törte meg a zárónegyedben, majd Szűcs Gabriella találatával ismét két góllal vezetett a magyar csapat. Ezt követően a vendégek kétszer is felzárkóztak, de egyenlíteni már nem tudtak. Merész András együttese így a 2012-es eindhoveni kontinensviadalon, illetve a tavalyi barcelonai világbajnokságon szerzett bronzérme után ismét a dobogóra léphet fel egy nagy tornán.
Mi gyorsan meg is ragadnánk az alkalmat, és ezúton is szeretnénk gratulálni a csapatnak. Vasárnap 20.15-kor a férfi vízilabda-válogatottért izgulhatunk, akik Szerbiával játsszák a mindent eldöntő meccset. Hajrá, fiúk!
