Aktuális

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

Száz évvel ezelőtt ezen a napon, 1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, és ezzel kitört a több mint 10 millió ember életét követelő első világháború. Egy brit fotós megrendítő szépségű képeket készített arról, hogyan őrzi még ma is a táj a négy éven át tartó öldöklés és az emberi tragédiák nyomait.

A háborúba belépő felek mindegyike meg volt győződve arról, hogy a háborút gyors offenzívával megnyerheti, és fél év alatt véget érnek majd a hadmozdulatok. Négy évig tartott, és a békekötés sérelmei újabb világháborúhoz vezettek.

Brian Harris angol fotós ősszel és kora tavasszal járta az egykori francia, belga hadszíntereket. Ahol most erdők, mezők, szántók terülnek el, ott egykor vér folyt, a most csendes, békés vidéken 100 éve bombázás, lövések zaja, segélykiáltások hallatszottak, a levegőt füst és korom festette nappal is sötétre. Harris már-már ijesztően nyugodt, szomorú képei az elesetteknek állítanak emléket.

 

VERDUN, FRANCIAORSZÁG

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

A verduni csata az első világháború legvéresebb küzdelmeinek egyike volt. 10 hónap alatt 976 ezer francia és német katona vesztette benne életét, legtöbbjük holtteste sosem került elő. Az árkok még most is ott kanyarognak az erdőben: ezeken keresztül jutott el az élelem és a hadsereg utánpótlása a francia frontvonalra. A fákat a háború után ültették, gyökereikkel benőtték az árkokat, melyek alatt, mélyen a földben, most is emberi maradványok nyugszanak.

 

MENIN KAPU, YPRES, BELGIUM

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

Az ismeretlen brit katonák emlékhelye Belgiumban. Itt, a Menin-kapun át 300 ezer katona ment a frontra, közülük 90 ezer névtelen sírban nyugszik. Az ő nevük van az óriási márványtáblákba vésve. 1928 óta minden este 8-kor a városi tűzoltók becsukják a kaput, és eljátsszák a Brit Nemzetközösség hadseregének gyászindulóját. A ceremóniát egyedül a második világháborús német megszállás idejére függesztették fel – akkor Angliában szóltak a harsonák. “A masszív kőtáblák az ember törékenységét idézik” – mondta képéről Brian Harris.

 

SAINT-YVES, YPRES, BELGIUM

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

Az 1914-es karácsonyi, nem hivatalos fegyverszünet helyszíne volt ez a belga mező. A karácsonyt megelőző héten a német és brit katonák üdvözlőlapokat küldtek egymásnak, sőt néha az ellenséges táborba is átmerészkedtek, és ajándékot vittek. Szenteste és karácsony másnapján a britek, a franciák és a németek a senkiföldjén együtt fociztak, vacsoráztak és ajándékokat osztogattak. Közösen temették el a halottakat, karácsonyi énekeket énekeltek. Majd karácsony végén mindenki visszament a táborba, és a háború folytatódott.

 

HATTONCHATEL, FRANCIAORSZÁG

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

A francia Louis Ernest Nivet szobrász alkotása egy parasztasszonyt ábrázol. A szobrot Hattonchâtel elesettjeinek állították. A dombtetőn fekvő kisvárost a háborúban lerombolták. A nőalak minden, férjét, fiát, fivérét sirató nő fájdalmát jeleníti meg, a lemenő nap arany fényében pedig azt, ahogyan a fény legyőzi a sötétséget.

 

ARGONNE-I ERDŐ, FRANCIAORSZÁG

100 éve tört ki: ilyen nyomokat hagyott az első világháború

A német hadsereg árkaiban francia és német csapatok harcoltak 1915 és 1916 között. A fotós, Brian Harris azt mesélte, hogy az erdőben nyugtalanság fogta el, mintha most történne minden. Menekülni akart onnan. Az árok 50 év múlva talán eltűnik, a természet újra visszaveszi az uralmat a táj felett.


A teljes fotósorozat az Intelligent Life magazinban jelent meg, itt megnézheted az összes képet!

 

Az ország emlékezik: világháborús emlékbélyeget adnak ki

Hétfőn este tartják az első világháborús állami centenáriumi programsorozat nyitórendezvényét a Magyar Állami Operaházban. Az esten – ahol arról is megemlékeznek, hogy a világháború kitörése miatt 1914 szeptembere és 1915 márciusa között zárva volt az Opera – Gabriel Fauré Requiem és Gustav Mahler Dal a Földről című műve mellett részletek hangzanak el Babits Mihály, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula és Szép Ernő alkotásaiból, Papp János honvéd naplójából, valamint Teleki Béla és Tóbiás Ernő honvédek leveléből.

A budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban bemutatják az I. világháborús tüzérségi lövedékek a győri Magyar Ágyúgyár lőteréről című kiállítást, és ünnepélyesen forgalomba bocsátják a Magyar Posta első világháborús emlékbélyegét.

Ezen a napon indítják el A Nagy Háború kisembereinek hőstettei címmel a világháborús hősök naptárának internetes oldalát. Az oldalon található naptárban egy-egy napra kattintva található meg az a magyar hős, aki 100 éve az adott napon valamilyen különleges fegyvertényt vagy haditettet hajtott végre, de egyelőre két hőst találtunk csak benne. 
(Forrás: MTI)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top