Tegnap délben a Margit híd budai hídfőjénél egy férfi bántalmazott egy villamosra várakozó idős nőt: megrúgta, a hölgy a sínekre esett, a villamos alá szorult, és életét vesztette.
Az utasok visszatartották az elkövetőt, akit a Készenléti Rendőrség vett őrizetbe, előállították, tettét viszont nem ismerte el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást – írja a police.hu.
Sokan ráismertek
Az Indexre sorra érkeznek az eset kapcsán az olvasói levelek, melyekből kiderül, többen is találkoztak már a 41 éves elkövetővel, A. Áron Gergellyel. Ketten is írtak arról, hogy korábban valószínűleg ugyanez a férfi már zaklatott és támadott meg másokat errefelé, és két éve egy másik idős nőt rúgott a villamos alá. Az az eset nem végződött ilyen tragikusan. A beszámolók szerint a környéken jól ismerik, egy nő például saját lakásában találkozott vele, ahova a férfi benyitott, a parkettára vizelt, majd közölte, hogy majd még vissza fog jönni megerőszakolni őt. Egyik pártfogója szerint a férfi jogot végzett, több nyelven is beszél, saját lakása is volt, ám most már évek óta hajléktalan, és komoly tévképzetekkel, súlyos mentális problémákkal küzd.