nlc.hu
Aktuális
Műhiba: inkább lemondanak a perről

Műhiba: inkább lemondanak a perről

Az orvosi hibák kezelésének, kommunikációjának nincs kultúrája Magyarországon. Sokan, bár jogosnak tartanák, mégsem perelnek – írja a Világgazdaság a Szinapszis Piackutató kutatása hivatkozva.

A kutatás szerint Magyarországon évente átlagosan mintegy 400-500 kártérítési per kezdődik, a megítélt kárösszeg mintegy 2 milliárd forintot tesz ki. A felmérésben részt vett orvosok 32 százaléka ellen indítottak már eljárást tevékenysége során, további 40 százalékukat már megfenyegették ezzel.

Érdekes viszont, hogy az elégedetlen betegek majdnem 90 százaléka érezte úgy, bár jogos lett volna a per, mégsem csináltak semmit. Többségük, 70 százalékuk a hosszadalmas procedúrától riadt vissza, 44 százalékuk a felmerülő költségektől, és még mindig van 32 százalék, aki nem tudja, hová kellene fordulnia panaszával, azaz a betegek jelentős része továbbra is teljesen tanácstalanul bolyong a rendszerben.

Az orvosok részéről viszont szerencsére nem hiányzik az önkritika: 16 százalékuk egyáltalán nem, 45 százalékuk pedig inkább nem tartja felkészültnek az orvostársadalmat a betegjogokkal kapcsolatos kérdések, problémák kezelésére. A betegek ennél sokkal pozitívabban látják a helyzetet, több mint 70 százalék azok aránya, akik szerint a doktorok kellő tudással és készségekkel rendelkeznek a vitás helyzetek kezelésére.

A Szinapszis adatai szerint a betegek többsége nem az orvosi ellátás színvonalával, hanem az orvosok hozzáállásával elégedetlen. Csaknem 40 százalékuk továbbra is elégtelennek tartja a tájékoztatást, amit az orvostól kap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top