Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolc Martin-kertvárosi városrészében. A valamikori tízlakásos Dráva utcai társasházból nyolc önkormányzati lakást már korábban kiürítettek, egy lakást végrehajtással megvásárolt a város, egy családdal azonban még nem tudott megállapodni az önkormányzat, ők még maradtak, lényegében körbebontották őket.
Miskolc polgármestere a helyszínen emlékeztetett arra, hogy 35 ezer miskolci nevével, aláírásával állt ki az önkormányzat nyomortelep-felszámolási programja mellett. “Megyünk tovább, természetesen az ott élőkkel, családokkal egyeztetünk sorsukról és a bontásról egyaránt” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a Dráva utcai házakban élőkkel egyenként egyeztettek, ők más lakásokba költöztek. “Senki sem kerülhet létbizonytalanságba.”
A most ledózerolt épület helyén vélhetően egy kisebb városközpontot alakítanak ki.
Mindeközben tovább tart Miskolcon a demonstráció a Városházával szemközti téren, valamint az úgynevezett számozott utcákban, ahonnan a héten bírósági végrehajtást követően egy egyedülálló nőt és egy családot költöztettek ki.