Sokféle módon szeretünk, igaz. Szeretünk mint apák, anyák, mint gyerekek, mint barátok, mint szerelmesek, szerethetjük önmagunkat is, vagy bárkit, akivel megéljük az “együtt” élményét, s hogy mégis ennyi csőd van, hajótörés, magány és mérhetetlen szenvedés, azért van, mert ritka az Igazi Szeretet. Az Igazi Szeretet: szabad. Én is szabad vagyok, te is szabad vagy – csakis akkor szerethetjük egymást. Ha valakitől függök, ha valaki mellett nem lehetek az, aki vagyok, ha valaki mellett nem vagyok szabad: nem is szerethetem. A férfi a táncban és az életben vezet – a nő követi. Ez eddig rendben van. De vezetni csak az tud, aki tiszteli a másik lényét. Tiszteli a szabadságát. És úgy vezet, hogy öröm legyen követni őt. Nem kényelemből, nem a “jobb, mint egyedül” félelméből, nem gyengeségből, nem kiszolgáltatottságból, nem anyagi vagy érzelmi függésből – hanem mert mellette szabad vagyok!
Urak és szolgák között nincs szeretet. Nem is lehet. Ott, ahol a Hatalom belép a játékba, a szeretet rögtön elillan. (Kipróbáltam, hosszú életem során. A legnehezebb volt azokat szeretni, akikkel függő viszonyba kerültem. Akár anyagilag, akár hivatalosan. Egy főnököt szeretni, hátsó gondolat nélkül, szinte lehetetlen. Csak egy ilyet ismertem, de ő jó főnök volt – vagyis tudott “vezetni” –, és főleg bölcs ember is. Időnként mindketten ki tudtunk lépni a főnök és beosztott kapcsolatból – ilyenkor nem az Igazgató és az alkalmazottja, hanem két emberi lény beszélgetett. Elfelejtettük a szerepeinket, elfelejtettük, hogy az állásom és a fizetésem tőle függ. Úgy beszélgettünk, mint sorstársak és barátok. A nevét is megmondhatom: Ádám Ottó volt, a Madách Színház igazgatója.) Ez így van az istenszeretetnél, így a párkapcsolatnál… De így van a társadalomban, a munkahelyen és a családban is. Amikor tartok a másiktól és függök tőle, amikor “ajánlatos jóban lenni vele” – nem szeretem. (És függni valakitől – ne feledd! – lehet érzelmileg is. Csakhogy ez nem szeretet, hanem érzelmi kiszolgáltatottság.) Szolgák nem tudnak szeretni. Vizsgáld meg a szívedet! Szolgán a szolgalelkületet értem, az elnyomottakat, a félelem áldozatait. Meggyőződésem, hogy egy nőnek igazán szolgálni csakis királynői lelkülettel lehet. Ahogy sok anya teszi. Boldog, hogy teheti. De abban a pillanatban, amikor elfelejti, hogy gyermeke szabad lény, s nem az övé, hanem önmagáé – az anya is zsarnokká válik. És kapcsolatukból önző, hatalmi játszma lesz. És szolgálni, igen, egy férfit is lehet, de csakis akkor, ha szabad vagyok mellette. Ehhez azonban nem elég, hogy “szeret”. Az kell, hogy igazán szeressen! Ha elnyomottságot, kiszolgáltatottságot, a méltóságom hiányát élem meg mellette, biztos, hogy nem jól szeret. És én sem őt. Miért? Mert nem azt szereti, aki én vagyok – hanem azt, akire szüksége van neki, hogy a saját sorsát élhetővé tegye. Testileg, lelkileg és sok más okból.
Nagyon kevés párkapcsolatban találok igazi szeretetet. Néha a nő tör hatalomra – ez a legcsúnyább látvány. Kifejezetten kellemetlen. A szabadság hiánya megnyomorítja mind a zsarnok, mind az alárendeltek életét. Ezt ne feledd. Az elnyomó éppolyan szerencsétlen, mint az elnyomott, bár sokáig nem annak látszik. Pedig az. Mindenki szerencsétlen szeretet nélkül. Észre sem vesszük, hogy még a látszólag működő kapcsolatainkat sem a valódi szeretet, hanem a szüntelenül horzsolódó, lázadó, sokszor elégedetlen és boldogtalan vonzalom tartja össze. Megalkuvás. Ma már sajnos ez is több, mint a semmi. Jézus legnagyobb forradalma az volt, amikor kijelentette tanítványainak, hogy ti nem a szolgáim, hanem a barátaim vagytok. És azt is, hogy a mennyek országában a legkisebb a legnagyobb. Vagyis a szeretet és a hatalom szomja kizárják egymást. Sok évezredes hagyományt rombolt össze, mely nem a Szeretetre, hanem a félelemre, az alá- s fölérendeltségre épült. Mindezt azért vettem észre ilyen későn, mert bennem is a férfiuralom több ezer éves programja működik, mely a hatalom kérdését sem lelkileg, sem társadalmilag, és főleg a férfi–nő kapcsolatban nem tudta megoldani. Addig, míg igazán szeretünk: repülünk. Szabadon. Minden más állapot a kalickához tartozik. Ki boldog benne?
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
