nlc.hu
Aktuális
Zivatar és hőség is várható hétfőn

Zivatar és hőség is várható hétfőn

Tizennégy megyére és Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás, másutt a hőség miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre a meteorológiai szolgálat.

Hétfőn délután-este északnyugat felől hidegfront érkezik. A fronthoz várhatóan megerősödő, illetve zápor, zivatar esetén viharossá fokozódó szél társul. A front kora délután éri el a Kisalföldet, majd este Nagykanizsa–Komárom vonalát, ezt követően veszít erejéből a szél. Leginkább a Dunántúl nyugati és északi részén, majd késő este inkább az északkeleti országrészben valószínű elszórtan zivatar. Az északnyugaton kialakuló zivatarokat egy-egy helyen 80 kilométer/óránál is erősebb szél, továbbá felhőszakadás, jégeső is kísérheti.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható heves zivatarok és a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken olyan heves zivatarokra kell készülni, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Emellett az ország délkeleti felén több helyen is 25 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A várható hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 15–21 fok, a legmagasabb 27–34 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb.

Arról, hogyan alakul időjárásunk a hét további napjaiban, bővebben az Időkép oldalán olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top