Aktuális

Először nyerte el nő a legrangosabb matematikai díjat

A 37 éves tudós hölgy Teheránban született.

Először ítélték oda nőnek a matematikai Nobel-díjnak is nevezett Fields-érmet. Marjam Mirzakani, az amerikai Stanford Egyetem iráni professzora az egyike annak a négy díjazottnak, akik átvehették az elismerést. A díj 1936-os alapítása óta az iráni tudós az első nő, akinek odaítélték a medált.

Nagy megtiszteltetés ez, és boldog leszek, ha bátoríthatom vele a fiatal nőket, akik matematikusként vagy természettudósként dolgoznak” – mondta Mirzakani. A 37 éves tudós Teheránban született és ott is élt, amíg doktorálni nem ment az amerikai Harvard Egyetemre. Fiatalon arról álmodozott, hogy író lesz, de győzött a matematikai problémák megoldása iránti lelkesedése. A medállal az ívelt felületek szimmetriájának kutatásában elér eredményeit ismerték el.

Forrás: nature.com
Forrás: nature.com

A kanadai John Charles Fieldsről elnevezett érmet négyévenként ítéli oda a Nemzetközi Matematikai Szövetség kettő-négy, 40 évnél fiatalabb matematikusnak a területükön elért kiemelkedő eredményekért. Az elismeréssel 15 ezer kanadai dollár (átszámítva mintegy 3,2 millió forint) is jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top