Egyszer egy barátnőm figyelmeztetett arra, hogy vásárlásnál néha furán tárgyilagos vagyok. Addig nem vettem észre, mivel teljes mondatokban, normálisan és szerintem barátságosan szoktam mondjuk kávét kérni, viszont elkezdtem figyelni: sietve és határozottan teszem. Illetve tettem. Nem volt mögötte semmi szándékosság, inkább csak gyorsítani akartam mindenki dolgát. Ezt és ezt szeretném, köszönöm szépen, kérnénk a számlát, viszontlátásra. Ám még az egyébként hétköznapi mondatok is koppanni tudnak, ha lényegre törők.
Azóta figyelek. Jobban, mint korábban. Mert nem kerül semmibe.
De a “Hogy a krumpli?” már akkor is zavart, ahogy a “Két kifli lesz” is. Köszönés nélkül minősített eset. Mégis mennyi időt spórolnak ezzel? Tényleg annyira megerőltető egy “Jó napot kívánok”, egy “Mennyibe kerül”, vagy hogy “Két kiflit kérek”? Vagy nem erről van szó, hanem ez így szokás? A szokásokon néha bizony változtatunk. Szelektíven gyűjtjük a szemetet, pedig régen még az utcán is kupacokban hevert (na jó, még most is néhol). Akárhol felszállhattunk a buszra, most meg sokszor már csak az első ajtón, jobb oldalra állunk a mozgólépcsőn.
Hosszú lenne felsorolni, hát még azt, amin magunktól változtattunk. Csak úgy. Mert rájöttünk, hogy az talán jobb lesz majd nekünk. Esetleg másnak. Esetleg annak az eladónak, aki bár azért áll ott a pultban, hogy minket kiszolgáljon, nem az inasunk, és nem egy biodíszlet. A munkáját végzi, kiválasztja a szép almát, becsomagolja a kiflit, és melegen rakja elénk a kávét.
Van ez a dolog az adok-kapokkal. Amit persze leginkább akkor veszünk észre, ha mi kapunk kevesebbet.
Mert azon bizony felháborodunk, ha a pénztáros csak a kezét nyújtja, vagy a pincér undok módon válaszol (egyébként joggal tesszük). Azt szoktuk mondani, elvégre a fizetéséért dolgozik meg éppen. Pedig nem csak erről van szó, hiszen még csak nem is mi fizetünk nekik (a fizetésüket valójában a tulajdonostól kapják). Legalább ennyire azért bosszankodunk jogosan, mert az udvariatlanság sértő.
Lealacsonyító és goromba, ha az eladó két lábon járó szatyornak, az ügyintéző fej nélküli sorszámnak, az orvos pedig kipipálandó vizsgálati lapnak kezel bennünket.
Nem volt szép az alma, vagy hideg volt a kávé? Akkor lehet másikat kérni. Ha ez sem segít, akkor lehet máshol vásárolni. Ha pedig az eladó az, aki nem köszön, vagy mondjuk ignorálja az érkezésünket, akkor lehet akár panaszt is tenni. Mert igen, tényleg ez a dolga. De ettől még nem robot.
