Aktuális

Négy hónappal zsákmányoljuk ki idén a Földet

Idén minden eddiginél korábban érkezett el a túlfogyasztás napja: amit keddtől fogyasztunk, már nem képes újratermelni a Föld az idén. Egy év alatt másfél földnyi erőforrást élünk fel.

Idén már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Ez azt is jelenti, hogy a hátralévő hónapok már a “vörös tartományban” telnek, azaz túlfogyasztjuk az erőforrásainkat – mondta a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát. Ez alapján az emberi fogyasztás idén augusztus 19-én érte el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni. A globális túlfogyasztás napja 2000 óta folyamatosan egyre előrébb araszol, az ezredfordulón még október elejére esett ez a nap.

A túlnépesedéssel párhuzamosan az energia és a természeti erőforrások felhasználása is egyre nagyobb méreteket ölt: 1961 óta megduplázódott az energiafelhasználás, az 1970-es évek óta pedig folyamatosan több természeti erőforrást használnak fel az emberek, mint amennyit a Föld hosszú távon képes újratermelni, jelenleg egy év alatt annyit, amennyit a bolygó másfélszerese lenne képes újra előállítani.

A legsúlyosabb problémát a káros anyagok okozzák, ugyanis az ökológiai lábnyom felét a szén-dioxid gyorsan növekvő kibocsátása adja. Ez a szennyezés tehető felelőssé az üvegházhatás kialakulásáért, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével jó eséllyel csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma és fenntarthatóbbá válna a Föld, továbbá a klímaváltozás megfékezésének érdekében is nagy eredményeket lehetne elérni ezen a területen.

A WWF a jövő hónapban teszi közzé kétéves jelentését a legveszélyeztetettebb fajok helyzetéről. Ebben kitérnek a bolygó állapotára és az emberi tevékenység okozta hatásokra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése