Aktuális

Ilyen lenne a világ, ha nők terveznék a nőknek készült termékeket

A legtöbb nőket megcélzó hirdetés vagy nevetséges, vagy úgy sértő, ahogy van. Vitathatatlan az is, hogy a nekünk eladni kívánt termékek többségét teljes egészében férfiak tervezik, és ők azok, akik kitalálják, hogyan érdemes reklámozni úgy, hogy mi mindezt megvegyük.

Ehhez pedig bevetnek, amit csak tudnak. Újabb és újabb, időnként nem is igazán praktikus holmikkal jönnek elő, aztán ránk zúdítják a reklámokat, ahogy a csövön kifér. Hol jól, hol rosszul. Szerintünk leginkább rosszul. Halványkék löttyöket szív fel a tampontól betéten át a gyerekeink pelenkájáig minden. A kék az tuti, ilyen szín láttán semmire nem asszociálhatunk, ami “illetlen” lenne.

Azért nem kevés az olyan találmány, amelyet nők álmodtak meg, hogy csak a legismertebbeket említsük, elég, ha az eldobható pelenka vagy a mosogatógép eszünkbe jut.
De vajon miféle termékek születnének, ha a világmárkák képviselői a termékeik fejlesztési munkálataiba több nőt vonnának be?

Biztosan változna a marketing, a hirdetések világa is, ha radikálisan nőne a nők száma a területen a kreatív igazgatók szintjén is. Mert pillanatnyilag ez még elsősorban a férfiak világa.
A Jezebel félig komoly listáját továbbgondoltuk, de nyilván nektek is temérdek egyéb dolog eszetekbe juthat még.

Ilyen lenne a világ, ha nők terveznék a nőknek készült temékeket

Többé…
  – Nem létezne kinyithatatlan tamponfólia.
  – Fréziaszagú dolgok nem jutnának a gyártósorra.
  – Nem lenne minden pink. Lennének színek. Piros, zöld, kék, sárga, narancs…
  – Nem volnának keserű, képtelenül adagolható gyerekgyógyszerek.
  – A reklámokban a nők megszűnnének a családjukat mosolyogva és makulátlan fehér blúzban kiszolgáló figurák lenni, és többé senki nem mászkálna textilöblítővel a spotokban.
   – Az értelmetlenül nemekre bontott termékek, mint a papír zsebkendő, vagy külön női borotva egyszerűen uniszexek lennének.
   – Nem volna több olyan metrókijárat, ami előtt a rácsos szellőzőre érkezik az ember lánya tűsarkúban.
   – Eltűnne a macskakő díszburkolatként, vagy a nem megfelelően végiggondolt mozgólépcső-felület ugyanilyen okból.
   – Elfogyna az összes olyan tisztítószer, ami nem kíméli a kéz bőrét.

“Ne szomorkodj drágám, a sört nem égetted oda!”

Ugyanakkor…
  – Az autók kesztyűtartójába beférne egy átlagos női táska. Ha nem oda, hát a könyöklőbe.
  – Alacsonyabbra lennének szerelve a kapaszkodók a tömegközlekedési eszközökön.
  – Valósággá válna Az ötödik elem című filmben látott, számítógéppel vezérelten, egy érintésre tetszőleges színűre váltó körömlakk.
  – A szempillaspirál soha többé nem maszatolná össze a használóját (még akkor sem, ha egyből tüsszent, miután felkente magára).
 – Valóban könnyen mosható gyerekruhákat gyártanának (igen, még a sütőtök is kijönne belőlük).
  – A porszívókhoz köteles lenne minden gyártó extra hosszú kábelt kínálni, hogy ne fél méterrel a legtávolabbi sarok előtt akadjunk el vele, bárhová is dugaszoljuk be (még jó lenne persze vezeték nélküli).
  – Ha már itt tartunk, öntisztuló felületeket kérünk mindenhova!
  – Konfekció helyett igazán sok méretet és variációt lefedő ruhák és cipők állnának glédában a polcokon, és nem volna olyan, hogy “abból nincs méret”.

Mit hagytunk ki? Segítsetek! Ha rajtatok állna, mit tüntetnétek el a világ színéről, és mit gyártatnátok le mindenképpen?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése