nlc.hu
Aktuális
Ősztől negyedmillió gyermek étkezhet ingyen

Ősztől negyedmillió gyermek étkezhet ingyen

A gyermekétkeztetésre majdnem kétszer annyi pénzt fordít az állam, mint négy éve.

Nyáron 120 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen az állami támogatásnak és az önkormányzatoknak köszönhetően, szeptember 1-jétől, a tanév, illetve a nevelési év kezdetétől pedig mintegy két és félszer ennyi gyermek jut majd térítésmentesen meleg ebédhez, illetve tízóraihoz és uzsonnához.

Az önkormányzatok által biztosított gyermekétkeztetés keretében a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és kollégiumokban összesen 274 863 gyermek részesül 100 százalékos normatív kedvezményben, vagyis ők teljesen ingyen étkezhetnek, további 147 793 gyermek pedig fél áron kapja majd az ételt – írja a Magyar Nemzet.

Az idén az állam 53 milliárd forintot biztosít gyermekétkeztetésre, ez 24 milliárddal forinttal több, mint 2010-ben, a kormányváltás előtt. Jövőre újabb, 29,1 milliárd forint keretösszegű program indul a gyermekéhezés felszámolására, amelynek egyik célcsoportjába a szegény családban élő, háromévesnél fiatalabb gyermekek kerültek. A rászorulóknak eljuttatott élelmiszercsomagban lehet például vitaminkészítmény, bébiétel, UHT tej, kakaó, hal- és húskonzerv is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top