Aktuális

Kiderült! Ez okozta a maláj gép vesztét

Az előzetes jelentés szerint nagy energiájú tárgyak szakították darabokra a repülőt.

Több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata júliusban Kelet-Ukrajna fölött – állapította meg a katasztrófáról készített jelentésében a Holland Biztonsági Testület. Semmi sem utal arra, hogy a szerencsétlenséget műszaki meghibásodás vagy a személyzet hibája okozta volna – vonták le az adatokból a következtetést a holland szakértők.

A pilótafülke hangrögzítője szerint július 17-én 13:20:03-ig minden megfelelően alakult a fedélzeten, semmilyen vészhelyzetre vagy hibára utaló nyom nincs a hangfelvételen, és meghibásodást jelző figyelmeztető hangot sem lehet hallani. A repülési adatrögzítő pedig arról tanúskodik, hogy a rendszer semmilyen hibát nem jelzett, a hajtóművekről a fekete doboz a normális repülésnek megfelelő adatokat rögzített. Az ukrán légi irányítással folytatott párbeszédek tanúsága szerint a pilóták semmilyen vészhelyzetet nem jelentettek.

A felvétel 13:20:03-kor hirtelen megszakad – áll a jelentésben, amely arra is kitér, hogy az ukrán légi irányítás a felvétel megszakadása előtti másodpercekben kétszer is megpróbált kapcsolatba lépni a pilótákkal, de akkor már semmilyen válasz nem érkezett a gépről.

A roncsoknak a földön való elhelyezkedéséből a holland szakemberek arra következtetnek, hogy a repülőgép a levegőben darabjaira szakadt. A dokumentum arra is kitér, hogy bár a roncsot a szakértők még nem tudták tüzetesen elemezni, a rendelkezésre álló fényképek tanúsága szerint a darabokat több helyen lyukak borítják, a károsodás pedig egybevág azzal, amilyet több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése