Nincs ember, nem is lesz?
Hétfő délután négyig lehetett jelentkezni polgármesterjelöltnek, de az Nemzeti Választási Iroda szerint több helyen senki nem élt a lehetőséggel. Tolna megyében Aparhant és Vas megyében Tanakajd sem választ majd polgármestert októberben, mert nincs, aki megmérettesse magát.
Ezeken kívül van még 122 olyan helység, ahol még egyetlen polgármesterjelöltet sem vettek nyilvántartásba, de vannak bejelentett, nyilvántartásba vételre váró jelöltek, magyarul, itt csupán arról van szó, hogy még nem dolgozták fel az adatokat. Lesz olyan település is, a Baranya megyei Kishajmás és a már említett Tanakajd, ahol egyéni listás választás sem lesz: legalább négy főnek kellett volna jelentkeznie ugyanis ahhoz, hogy képviselő-testület összeálljon, de csak 3-3 főt érdekelt a dolog.
Ez azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy a települések elöljáró nélkül maradnak: a Nemzeti Választási Iroda valószínűleg januárra ír majd ki időközi választást, addig pedig a régi polgármesterek látják el ezt a tisztséget megbízottként.
“Elfáradtam, elfogyott a türelmem”
Telefonon elértük Aparhant polgármesterér, Szűcs Györgyöt. Ő azt mondja, nagyon egyszerű az ok, amiért nem vállalja tovább: elfáradt, elfogyott a türelme. “Hatvanéves vagyok, 24 éve vezetem Aparhantot. Ez a feladat teljes embert kíván, olyat, akinek van lelkesedése, kitartása. Nekem eddig volt, de befejezem.” Kérdésünkre, hogy miért nincs vajon olyan, aki megmérettetné magát, Szűcs György azt mondta, erről talán mind a 883 választásra jogosultat kellene megkérdezni.
“Bízom benne, hogy lesz, aki meggondolja magát januárig, az időközi választásig. A jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy a polgármester megbízatása az új polgármester beiktatásával fejeződik be. Remélem, nem kerül sor arra, hogy életem végéig arra kényszerítenek, maradjak ebben a székben.” Szűcs György amúgy próbált másokat kapacitálni a feladat ellátására, de ők visszautasították, mert az eredeti szakmájuknál szeretnének maradni. “Ettől még remélem, hogy lesz olyan, aki januárig elegendő bátorságot gyűjt.”
A polgármester- és képviselőjelölteket hétfő 16 óráig lehetett bejelenteni a helyi választási bizottságoknál, amelyeknek az ajánlások ellenőrzése után, legkésőbb pénteken kell dönteniük a jelöltek nyilvántartásba vételéről.