nlc.hu
Aktuális
Milliókra perlik Geréb Ágnest a meghalt baba szülei

Milliókra perlik Geréb Ágnest a meghalt baba szülei

A szülők hét évvel a tragédia után indítottak kártérítési pert, többek között az elszenvedett megrázkódtatás miatt.

Miután otthon szülés közben meghalt a kislányuk, milliókra perli egy család Geréb Ágnest – írja a Blikk. A szülők most azért vihették bíróság elé az ügyet, mert immáron jogerős ítélet mondja ki, hogy az otthon szülés leghangosabb szószólójaként ismert szülészorvos – akinek idén februárban szüntették meg a házi őrizetét – szakmai hibák sorozatát követte el 2007-ben. Ezek a melléfogások okozták azt, hogy Sz. Hajnalka kislánya nem élte túl a szülést. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyit kér a család a bábától, a per ugyanis – amely már javában tart, a következő tárgyalás csütörtökön lesz – nem nyilvános.

A szülők a tragédia után azt nyilatkozták a bulvárlapnak, hogy nem mentek volna bele az otthon szülésbe, ha tudják, hogy egy hirtelen komplikáció esetén a bába tehetetlen. Sz. Hajnalka többszörösen veszélyeztetett terhes volt, csak kórházban szülhetett volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top