Harsányi Levente: “Kiszámíthatatlan, improvizatív gyerek vagyok”

1. Mit csinál legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Passzívan pihenek: lábfelrakás, nyugalom, Playstation, olvasás. Illetve mostanában zongorázom. Tanultam zenét, de két-három éve magamtól kezdtem el zongorázni, már komoly repertoárom van, harminc-negyven számot gyakorolok.

2. Ha más hivatást kellene választania, mi lenne az?
A “ha” kezdetű kérdésekre nem szívesen válaszolok. Nincs értelme azon töprengeni, mi lennék, de abban biztos vagyok, hogy étteremtulajdonos. Kiskoromban világbajnok pingpongozó vagy szállodaigazgató akartam lenni. A részfeladatoktól kezdve az étterem megnyitásáig, a vendéglátás minden része vonz. Vendéglátó-ipari szakközépiskolát végeztem, és láttam, ahogy jöttek-mentek a szállodaigazgatók, végigettek egy menüt, tárgyaltak, odasétáltak a recepcióhoz… Ekkor szerettem meg beszélgetni, aztán az egyetemen bölcsészként végeztem kommunikáció szakon. A beszélgetés maradt, csak most már nem az étteremben, hanem a tévében.

3. Melyik a kedvenc könyve?
A számlatömböm! Ha komoly a kérdés, akkor a Tíz kicsi néger Agatha Christie-től.

4. Mi az a tulajdonság, amit a legjobban kedvel a másik nemben?
Hogy mit kedvelek Jennifer Lopezben vagy a nőkben általában? Nyilván, hogy szépek, kedvesek, mosolygósak, lenyűgözőek, bájosak, jól főznek. A feleségemben pedig szeretem, amikor azt mondja, hogy megint babát vár. Szerencsére ez már kétszer előfordult.

5. Mi a legértékesebb tulajdona?
A fiam. A kicsit még csak most várjuk.

6. Mi volt élete legfájdalmasabb élménye?
Az igazságtalansághoz köthető történések bántanak, amikor úgy büntetnek, hogy nem tehetek róla. Amikor katona voltam, a körlettársaim hibáztak, és ezért áthelyeztek az ország másik felébe engem is, holott én nem tettem semmi rosszat. Persze, azért ez nem összehasonlítható azzal, amikor elveszítettem az édesapámat, a nagypapámat, a nagymamámat. Édesapám halála után hiába próbáltam szavakkal kifejezni azt az érzést, nem sikerült. Az emlék hasonló a fiam születéséhez: az átélés és a megélés pillanatát rejti magában. Csak akkor tudod meg, milyen, ha veled történik, mert mindenki másképp éli meg és reagál. Egy kedves haverommal beszélgettünk erről korábban, és amikor pár hónapja meghalt az anyukája, megértette. Írt egy üzenetet, hogy minden úgy van, ahogy állítottam, hihetetlen mélységű fájdalom, és nem tudja elmondani, mit érez.

7. Hisz a halál utáni életben?
Néha igen, néha nem. Mióta meghalt apukám, van, hogy beszélek hozzá. Ha pedig beszélek valakihez, aki nem él, lehet élet utána. Ugyanakkor, ha racionálisan gondolkodom, azt mondom, hogy nincs. Viszont a józan ész gondolatait olykor felülírják az érzelmek. Úgy gondolom, az életben önmagunkat keressük, aztán, amikor vége a menetlevélnek, eltávozunk, akkor kiderül, hogy szembe tudunk-e nézni magunkkal, megtaláltuk-e, megvalósítottuk- e önmagunkat. Én még a folyamatban vagyok.

8. Mi az az emberi hiba, amit a legkönnyebben megbocsát?
Bármilyen véletlen kapcsán történő emberi hibát. A szándékosságot és a sunyiságot nem szeretem. Amikor gyerekként eltörtem egy bögrét, édesapám azt mondta, semmi baj, csak mondjam el, aztán próbáljuk megoldani a dolgokat. Ha nem vallom be, gyorsan összesöpröm, kidobom, azzal nem tudunk mit kezdeni. Amikor véletlenül történik, és vállalom, az rendben van, de ha szándékos, és tehetek róla, akkor nem.

9. Hova költözne el legszívesebben és miért?
Meg vagyok elégedve a mostani otthonommal, de mindig nagyon jól érezzük magunkat vidéken, a Balatonon, kedvelt úti célunk Róma. Minden megfog, ami olasz: a kultúra, az építészet, a gasztronómia, az autók, az öltözködés, az illatok, az emberek mosolya. Teljesen más világ, kedvesen, barátságosan fogadnak, és én egy pizzáért, egy grappáért, egy kapucsínóért odáig vagyok.

10. Sokan sokfélét mondtak már önről. Ki volt az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét?
Ez még nem igazán sikerült senkinek. Kiszámíthatatlan, improvizatív gyerek vagyok, néha még a barátaim sem értik, hogy éppen mire is gondolok. Véletlenszerűen, gyorsan reagálok, nehéz engem követni.

+1. Van-e kedvenc idézete, mottója?
“Kutyák nélkül lehet élni, de minek.” Ez is lehetne, de inkább az a mottóm, bármilyen közhelyszerű, és nem is konkrét szerzőtől származik: “Éld meg az életed!”