nlc.hu
Aktuális
Fontos szerepet kaptak a nők az új Európai Bizottságban

Fontos szerepet kaptak a nők az új Európai Bizottságban

A szervezet kicsit még mindig "férfiklubnak" tűnik, de legalább jelentős pozíciókat kaptak a nők.

A jó szándék megvolt: az új bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker több nőt akart maga mellett látni, noha a tagországok Csehország és Svédország kivételével nem, vagy csak nagy erőlködés után voltak képesek nő jelölteket állítani a posztokra. Így létszámuk alacsonyabb a vártnál, de cserébe jobb pozíciókat kaptak, és a hagyományosan “nőiesnek” tartott területek (oktatás, kutatás, egészségügy, humanitárius segélyek) férfiakhoz kerültek.

Régóta lehetett tudni, hogy a hét alelnök egyike Federica Mogherini olasz külügyminiszter lesz, aki továbbra is az EU külügyeit felügyeli. Szintén alelnök a bolgár Kristalina Georgieva, aki költségvetési és emberi erőforrás kérdésekben, a szlovén Alenka Bratušek energetikai kérdésekben dönthet majd. A biztosok között is felfedezhetők nők: a regionális politikáért a román Corina Cretu, a belső piacokért a lengyel Elżbieta Bieńkowska, a kereskedelemért a svéd Cecilia Malström, az igazságügyért, fogyasztói és nemek közötti egyenlőségért a cseh Věra Jourová, a foglalkoztatás és szociális ügyekért, valamint a társadalmi összetartozásért a belga Marianne Thyssen, a vállalkozáspolitikáért és iparért a dán Margrethe Vestager felelne. A biztosjelöltek meghallgatása az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban szeptember végén kezdődik, és az EP várhatóan az október végi plenáris ülésen hagyja jóvá az új biztosokat. Szeretnénk látni magyar női biztosokat és alelnököket is! Reméljük, ehhez nem kell örökké élnünk…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top