Ebédelni sincs idő
Miért találták ki a mindennapos tornaórákat az iskolában? Tényleg, hagyjuk a fanyalgást, legyünk optimisták: azért, mert rengeteg az elhízott gyerek, sokan csak az iskolában mozognak. Mert a sok egy helyben ülős tanóra mellett kész felüdülés egy óra mozgás, játék. És akkor nézzük meg, milyen az, amikor sokadszorra, a feltételezett jó szándék ellenére, valami a visszájára fordul, vagy fordulhat. Hogy kitalálják ezt a mindennapos tornaórát, de a megvalósulását már helyi szinten kell megoldani. Ott, ahol normális tornaterem sincs, vagy ott, ahol van, de oda zsúfolódik be egy egész évfolyam. És úgy, hogy közben így napi öt vagy hat órája lesz egy kis elsősnek, akinek van, hogy ebédelni sincsen ideje.
“Az én gyerekem imád mozogni, nagyon várta a tornaórákat. Aztán jött a hidegzuhany, már elsőben is úgy jött haza minden alkalommal, hogy ő többet nem megy. A tornatanár az a tipikus pedagógus, aki azt hiszi, élsportolót kell minden gyerekből nevelni, és mi mással, mint vasszigorral? Nem pontosan értem, miért kell egy hatévesnek a futópályán mindennap két-három kört futnia, hogy miért kell egy lábon ugrálni, majd sprintelni? Hogy miért kell megszégyeníteni azt, aki hatévesen összekeveri a bal lábát a jobbal? Miért nem lehet egyszerűen csak játszani, fogócskázni, kidobósozni?” – fakad ki egy most másodikos gyerek anyukája, akinek a legnagyobb baja mégis az, hogy a lányának a tanterv miatt napi tíz perce van ebédelni, és van olyan nap, hogy még ennyi se.
“Nálunk akkora a tornaterem, hogy az egész iskola belefér. És ezt ki is használják, főleg a tornaórákon. A napi egy óra tornát csak úgy tudják betartatni, ha minden sarokban egy-egy osztály van. Tehát a lányomékkal egy időben még három másik osztály mozog. És mindig futnak. Volt olyan szülői kezdeményezés, hogy inkább úszni vagy pingpongozni menjenek, de hiába támogatja ezt a tornatanár is, valamiért az iskola mégsem tud rábólintani” – mondja egy tizenegyedik kerületbe járó gyerek apukája.
Fantáziátlan tanterv?
Igen, a futás, bárkivel beszéltem, mindenkinek szemet szúrt. Miért hiszi a tornatanárok nagy része még mindig azt, hogy a torna egyenlő a futással? Hogy érik el, hogy a gyerekek, akik természetükből adódóan mozogni és játszani szeretnek, a tornaórát mégis megutálják?
“Nekem csak az a bajom a mindennapos testneveléssel, hogy sok esetben fantáziátlan pedagógusok fantáziátlan tanterv alapján tanítják, és így egy életre megutáltatják a gyerekekkel a tornát. Az én gyerekeim nagyon mozgékonyak, hétvégéken ők nyüstölnek, hogy menjünk futni, és bár a lányomnak még kitart a lelkesedése, tartok tőle, hogy ez nem marad sokáig így. Én nem biztos, hogy azokat az elsősöket, akik most jöttek ki az óvodából azzal küldeném ki az első órára, hogy csináljanak harminc guggolást, de nem is azt mérném, hogy ki tud legtovább magas tartásban állni. A mindennapos tesinek úgy van értelme, ha a korukat is figyelembe veszik, ha mennek játszótérre, ha hagyják őket felszabadultan játszani”– ezt már egy másik, “elsős” szülő ecseteli.
Persze, a szabadon játszásnak, a felszabadultságnak sokszor az a legnagyobb akadálya, hogy nincsen elég hely, vagy nincs elég pedagógus. Mondjuk, valószínűleg a világ legértelmetlenebb tornaórája címet érdemelné ki az a “foglalkozás”, amikor egy pesti kerületben 76 tizenévest próbálnak együtt mozgatni: 38 fős osztályok vannak, de kevés a tanár, így az évfolyamot összevonják. Mi mást tud csinálni az a szerencsétlen pedagógus 76 gyerekkel? Nyilván vagy iskolakört futtat velük, vagy… talicskáztatja őket az udvaron, akkor legalább 38-nak tűnnek…
10 perc torna a folyóson
“Az ikreim imádják a tesit. Én pedig csak azt nem értem, hogy mi szükség van a mindennapos tornaórára, ha alig tudják bepasszírozni az órarendbe. Pénteken el tudnám őket hozni ebéd után, de nem lehet, mert utána van egy lyukas órájuk, majd ezt követi a tornaóra. Az is aranyos, hogy a heti öt órát három különböző tanár tartja. Jó esetben egyébként kimennek a játszótérre, de ott is futnak. Vagy a nagyteremben futnak. Esetleg a kisszobában, ahol harminc gyerek fut körbe. Néha persze labdajátékok is vannak” – mondja egy elsős ikerpár anyukája.
“Nálunk csak heti egy óra van a nagy tornateremben, ahol elférnek, mert túl sok osztálynak kell már naponta tornáznia, tornaterem pedig csak egy van, az is rosszul felszerelt. Egy óra van a kis teremben, ami a szokott konditerem méretű, de oda nem fér be 29 gyerek, meg se tudnak mozdulni. Ezen kívül három órát a folyosón tartanak, de ezt meg a tanár nem szereti megtartani, mert a többi osztályt zavarják vele. Múltkor viszont a folyosón voltak a rossz idő miatt, ezért át sem kellett öltözni, utcai ruhában tíz percet ugráltak a folyosón, meg egyszer le kellett ülni a földre és lábat emelgetni. A tíz perc miatt a tanár azt sem engedte, hogy átöltözzenek a gyerekek, mert felesleges. Szerintem viszont nem túl praktikus egy csőnaciban tornázni, emiatt kérik már év elején a melegítőt” – mondja egy harmadikos szülő.
De hogy ne csak rossz példák legyenek: találtunk olyan budai iskolát, ahol fantáziadúsan, és igen, illegálisan sikerült megoldani, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a tornaórákon. “A tanár nem hajlandó katonatisztként viselkedni, ezért a heti öt órából kettőben szó szerint kiszöknek az iskolából egy közeli játszótérre. Persze, az igazgató tudja, de azt is, hogy ezt elvileg nem lehetne. A másik két órában pedig összefogtak a szülők, és néptáncot tanítanak a gyerekeknek, amire a tesitanár is teljesen nyitott volt” – mondja az egyik odajáró kislány anyukája.
És akkor lehet megint felelősöket keresni, meg ujjal egymásra vagy leginkább felfelé mutogatni, hogy ki tehet arról, hogy nincs elég hely, nincs elég pedagógus, nincs elég fantázia. De szerencsére jó tanárok még mindig vannak, akik ebből a káoszból is képesek a lehető legjobbat kihozni. Valószínűleg nem tornafüzetre lenne tehát szükség (bár kétségtelen, büszkék lehetünk olimpikonjainkra), hanem egy fokkal értelmesebb, átgondoltabb tantervre.
