nlc.hu
Aktuális
Fűszerkereskedő, órakészítő, informatikus: van bennük közös?

Fűszerkereskedő, órakészítő, informatikus: van bennük közös?

Sikeresek, fiatalok, magyarok. Közülük választják majd ki az Év Példaképét. Szemezgessetek velünk!

Mindig szívesen olvasunk sikeres magyar fiatalokról, akik kreatívak, követik az álmaikat, és meg is tudják valósítani. Minden évben meghirdetik az Év Példaképét: azok versenyét, akik érdemesek arra, hogy az új generáció “mintái” legyenek. Az ötlet a Példakép Alapítvány nevéhez fűződik – idén is keresik az év fiatal vállalkozóját. A legjobb ötvenet a sok-sok jelentkező közül már kiválasztották, most december végéig van ideje a zsűrinek arra, hogy döntsön: ki a legjobb. Végigböngésztük az idei listát: nekünk ők tetszenek, de ha szeretnél, te is szemezgethetsz, sőt szavazhatsz is!

Elnézve a listát, vannak közöttük ismerős arcok, ismerős vállalkozások, akikkel már itt-ott találkoztunk. A zömével viszont még nem: egyedi órakészítő, fűszerkereskedő, biocsokoládé-gyártó, kertészeti vagy épp folklórvállalkozás, informatikai cégek, zenekarok és dizájnerek is jelentkeztek. Sőt, akad olyan lelkes vállalkozó, aki blogjával pályázott: Gitta maga is háziorvos, és – saját szavaival élve – köztünk és az egészségügy között szeretné az árkot temetni.

Örömmel látjuk például a legjobbak között Szalai Nórát, akiről már mi is több alkalommal írtunk. Nóra az 5perc angol egyik megálmodója: 2003-ban indították a vállalkozást, azzal a céllal, hogy napi, ingyenes és nem utolsósorban rövid és szórakoztató “minileckékkel” segítsék a nyelvtanulókat és a nyelvgyakorlókat.

A LOFFICE-ról a fiatal vállalkozók biztosan hallottak már: Klementz Panniék egy olyan közösségi teret találtak ki a kreatív és üzleti szféra metszéspontján, ahol a munka, a kapcsolatépítés és a kikapcsolódás feltételei is adottak. De izgalmasnak tűnik a Moha és Páfra nevezetű, tájépítészek által létrehozott zöld vállalkozás is: ők a megszokottól eltérő kertészeti megoldásokat képviselik, új anyagok és technológiák alkalmazásával.

Az Év Példaképe elismerést és az ezzel járó 3 millió forintos fődíjat a zsűri ítéli oda, az 1 millió forintos közönségdíjat pedig az országos közönségszavazáson legtöbb szavazatot elnyert vállalkozó viheti haza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top