nlc.hu
Aktuális
Várkert bazár: megnéztük közelebbről

Várkert bazár: megnéztük közelebbről

Egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk végre megnézni a Várkert Bazárt. Elmeséljük, mit láttunk, megmutatjuk, mit tapasztaltunk.

A Várkert Bazár Ybl Miklós tervei szerint épült 1875 és 1883 között, neoreneszánsz stílusban, a Várkert Duna felőli lezárása képpen. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai egykor üzletekkel voltak tele, de a második világháború alatt súlyosan megrongálódott.

Az épületben működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park (rövidítve: BIP), mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. 1980-ban egy Edda koncert során a park bejáratához vezető lépcső kőfala leomlott. Állapota az 1980-as évektől fogva folyamatosan romlott, és ez az épület teljes lezárásához vezetett. A hozzá tartozó lakásokat kiürítették.

Várkert bazár: megnéztük közelebbről

2011-ben határoztak a felújításról; a finanszírozás, tervezés és a közbeszerzés után a kivitelezés 2013 nyarán kezdődött meg. 2014. április 3-án adták át az elkészült műemléki részt, amit három nap alatt több mint ötvenezren tekintettek meg. Április 7-én, az országgyűlési választások másnapján a várkert ismét bezárt, és elkezdődött a második ütem építése, mely multifunkcionális rendezvényközpontot, 300 férőhelyes mélygarázst és reneszánsz kertet foglal magában és 2014. augusztus 29-én nyílt meg.

Várkert bazár: megnéztük közelebbről

Tetszett, hogy sok család sétált a parkban. Sajnos Budapesten nagyítóval kell keresni az igényes zöld övezetet, de talán jó irányba haladunk ennek megváltoztatására. A kilátás pazar, az épületek kivitelezése gyönyörű…

Mi a helyzet a negatív tapasztalatokkal? A teljes cikket a Mert utazni jó, mert utazni érdemes blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top