Aktuális

Letartóztatták a pedofíliával vádolt exnunciust a Vatikánban

Jozef Wesolowskit nem a vatikáni börtönbe kísérték, hanem egyelőre házi őrizetbe helyezték Vatikánváros egyik épületében.

A pápai állam csendőrsége letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofíliavádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett. Mint Federico Lombardi szentszéki szóvivő hangsúlyozta, a letartóztatás Ferenc pápa akarata szerint történt, annak érdekében, hogy a nagyon súlyos és kényes esetet késedelem nélkül kezeljék, a jogos és szükséges szigorral, a szentszéki intézmények teljes felelősségvállalásával.

A 66 éves volt lengyel pap a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában. 2008 júliusától apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban. Ferenc pápa tavaly augusztusban hívatta vissza Rómába Wesolowskit az őt érő pedofíliavádak miatt, nem sokkal azután, hogy a karibi ország rendőrsége vizsgálatot indított a nunciussal szemben gyermekekkel való szexuális visszaélés címén. 

Forrás: ocdn.eu
Forrás: ocdn.eu

A Vatikán a papságból kizárt Jozef Wesolowskit kiadhatta volna az ezt kérelmező olasz, lengyel és dominikai hatóságoknak is, ehelyett a Vatikán a letartóztatás mellett döntött, elkerülve így a kiadatást.

Jozef Wesolowski a legmagasabb rangú vatikáni személy, aki ellen pedofília miatt vádat emeltek.  Elemzők szerint Wesolowski letartóztatása azt jelenti, hogy hamarosan a vatikáni bíróság elé állítják. Ha a bíróság is elítéli,  vatikáni börtönbe kerülhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top