Aktuális

Vádat emeltek a gyermekét a Dunába ölő nővel szemben

Az ügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen, aki tavaly szeptemberben zavart állapotban, egyéves kisfiával besétált a folyóba, vele együtt a víz alá merült, majd ott a gyermekét elengedte.

A vádirat szerint a vádlott 2013. szeptember 26-án a reggeli órákban egyéves kisfiával a bölcsőde felé indult, amikor “olyan hangokat hallott, amelyek arra ösztönözték, hogy ölje meg magát és a gyermekeit”. A nő a budai alsó rakparthoz ment, ott kivette a gyereket a babakocsiból, majd a karjában tartva besétált vele a Dunába, és a parttól pár méterre a kisfiúval együtt a víz alá merült. A vádlott a gyermeket a folyóban elengedte, ő maga pedig kijött a vízből.

A gyermek megfulladt. A nő ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A rendőrség korábbi közleményében azt írta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi kapitányságán jelentette be egy III. kerületben élő nő, hogy a vele egy háztartásban élő egyéves unokája eltűnt. A nagymama elmondta, hogy lányát, a gyermek anyját, egy fővárosi egészségügyi intézmény pszichiátriai osztályán kezelik, de unokája nincs vele. A rendőrök azonnal keresni kezdték a gyereket. A kutatással párhuzamosan a rendőrség bűnügyi bevetési osztályának nyomozói – orvosa jelenlétében – meghallgatták a pszichiátriai osztályon visszatérően kezelt nőt. A 35 éves L. Katalin Tímea elmondta, hogy legkisebb gyermekével együtt meg akart halni.

A nő nem tudta megjelölni a helyet, ahol a folyóba gyalogolt, mindössze egy közeli étteremre, fás, bokros területre, közeli panelházakra emlékezett. A rendőrök a III. kerületi Slachta Margit rakparton, a hullámtörő kövek között találták meg a gyermek holttestét. A nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, a vallomástételt azonban akkor megtagadta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése