Aktuális

Kirúgták a munkahelyéről, miután kiderült, hogy leszbikus

Arcát és nevét vállalva adott interjút a Borsnak az a leszbikus nő, akinek 13 éves kisfiát nem vették fel egy kispesti iskolába, miután kiderült, hogy anyja egy másik nővel él bejegyzett élettársi kapcsolatban.

Mi is beszámoltunk annak a kisfiúnak a történetéről, akit leszbikus édesanyja miatt nem vettek fel a kispesti Waldorf-iskolába. Az anya nem törődött bele a diszkriminációba, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság végül neki adott igazat. Eltiltották az intézményt a hasonló cselekményektől, és elrendelték, hogy az iskola honlapján is tegyék közzé a határozatot, valamint 50 ezer forint bírságot is kiszabtak. A Magyar Waldorf Szövetség elfogadta a döntést, de hangsúlyozták, hogy egyedi esetről van szó.

Schmidt Orsolya most arcát és nevét vállalva adott interjút a Borsnak. Elmondta: korábbi házasságából született a most 13 éves fia és a 16 éves lánya, akiket jelenlegi párjával együtt nevelnek. Amikor tanulási nehézségekkel küzdő fiát a kispesti iskolába vitte, eszébe sem jutott letagadni, hogy egy másik nővel él együtt. Végül e-mailben közölték vele, hogy azért nem veszik föl a gyereket az intézménybe, mert attól tartanak, hogy kiközösítenék a többiek. A család végül jogorvoslatot kért és kapott, a gyereknek pedig azóta találtak megfelelő iskolát.

Az interjúból azonban kiderült, nem ez volt az első súlyos méltánytalanság, ami azért érte a nőt, mert felvállalta, hogy egy másik nőt szeret. Előfordult már, hogy utánuk köptek az utcán, amikor kézen fogva sétált a párjával. Korábban pedig egy kórház onkológiai osztályán dolgoztak együtt. Amikor fény derült rá, hogy összetartoznak, mindkettőjüket kirúgták.

Azt mondta, azért vállalta az interjút, hogy az emberek rájöjjenek, ők is éppen ugyanolyanok, mint mások, és ugyanazokkal a problémákkal küzdenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top