“Minden éjjel sírtam, de végig hittem benne, hogy kiderül az igazság. A cipőm talpára felírtam, hogy »szabadság«, mert tudtam, hogy egyszer szabadon sétálok ki innen” – nyilatkozta szabadulása után a rá váró riportereknek a most 59 éves Susan Mellen, miután életében először megölelte az unokáját.
A nőt egy hajléktalan meggyilkolásáért ítéleték el, de mostanra kiderült, hogy a vallomást, ami miatt ülnie kellett, egy megrögzött hazudozó tette, és az ügyvédje sem képviselte megfelelően az érdekeit. “Hiszek az ártatlanságában, itt megbukott az igazságszolgáltatás rendszere” – mondta a bíró az ítélethirdetéskor, amit tapssal fogadtak a jelen lévők.
Susan Mellen elsőként azt tervezi, hogy eszik egy jó steaket, aztán elviszi McDonald’sba a legkisebb fiát, mivel ott találkoztak utoljára, de már nem tudták kiélvezni. Donald most 25 éves, és alig emlékszik anyjára, de nemsokára újra búcsúzhatnak, mivel pár nap múlva viszik a tengerentúlra harcolni. Az egyik lánya, aki most 27 éves, mostanáig várt az esküvővel, hogy az anyja is ott lehessen, így a börtön után most esküvői ruhaszalonokat járhatnak majd végig, hogy közösen kiválasszák a tökéletes ruhát.
Forrás: AP, Huffington Post