nlc.hu
Aktuális
Bedrogoztak, és prostitúcióra kényszerítettek egy kiskorút

Bedrogoztak, és prostitúcióra kényszerítettek egy kiskorút

Őrizetbe vettek egy férfit, valamint fiatalkorú társát, mert több mint egy éven át bántalmaztak egy fiatal lányt.

A kislányt az apja 2010 nyarán adta el egy ráckevei férfinak, de a lány hazaszökött – mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az apa néhány nappal később ismét eladta a gyermekét, ezúttal F. András 47 éves budapesti lakosnak, aki a lányt prostituáltként dolgoztatta, az így keresett pénzt pedig rendszeresen elvette tőle. A kiskorút többször kábítószerezte, és bántalmazta is.

Néhány hónap elteltével a kislány egy szintén prostituáltakat futtató férfi segítségével megszökött F. Andrástól, de 2013 és 2014 nyara között továbbra is prostitúcióra kényszerítették Pest megyében, és többször meg is verték. A lánynak egyik ügyfele segítségével sikerült megszöknie.

A nyomozók F. Andrást és fiatalkorú társát október 9-én elfogták, őrizetbe vették, gyermekprostitúció, kihasználás és kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top