nlc.hu
Aktuális
Miskolc: kétszázezer forint bónusz a pénzautomatától

Miskolc: kétszázezer forint bónusz a pénzautomatától

Te visszaadnád?

“Talált pénz” – gondolhatnák sokan, akik odalépnek az ATM automatához, és azt látják, hogy több százezer forint van a nyílásában – valaki vélhetően elfelejtette kivenni.

Ám ez nagy tévedés: ha ilyen hibával találkozunk, a pénz attól még nem minket illet természetesen – bármilyen felelőtlen is volt a tulaj.

Úgy látszik, nem volt, vagy nem akart tisztában lenni ezzel az a miskolci nő, aki 200 ezer forintnyi készpénzt tulajdonított el attól a férfitól, aki előtte használta a gépet, majd az összeget el is költötte

Ne szépítsük: ez lopás, ráadásul pontosan visszakereshető, ki a tulajdonos, és persze a kamera is mindent lát – úgyhogy a tisztességtelenség mellett egy jó adag naivitás is kell az ilyesmihez.

A Miskolci Rendőrkapitányság lefolytatta az eljárást a 61 éves T. Erzsébet ellen – mint írja a Boon.hu –, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Miskolci Járási Ügyészség részére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top