nlc.hu
Aktuális
Gyerekek ketrecharca: tiltakozik a Magyar Kempo Szövetség

Gyerekek ketrecharca: tiltakozik a Magyar Kempo Szövetség

A Magyar Kempo Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottság Nem Olimpiai Tagozatának egyeztetésével közleményt adott ki a Blikk című napilap 2014. szeptember 18-i számában "Tovább szervezik a gyerekek ketrecharcát" címmel, továbbá "Kempósok is segítették a ketrecharcot" címmel 2014. szeptember 19-én megjelent cikkekre, illetve az ezen cikkeket alapul vevő további közlésekre reagálva. Érveiket pontokba szedve közöljük.

• “Tovább szervezik a gyerekek ketrecharcát” címmel megjelent cikk Marián György, a Magyar MMA Prémium Liga elnöke nyilatkozataként – valótlanul híreszteli, hogy a szeptemberre tervezett, utóbb elmaradt versenynek szervezője Lacza Ádám Illés és az általa képviselt szervezet volt. A valóság ezzel szemben az, hogy ilyen rendezvény szervezésében a nevezettek semmilyen módon nem vállaltak szerepet. A Magyar Kempo Szövetség versenynaptárában nem szerepel semmilyen MMA szabályrendszerben lebonyolítandó gyerekverseny.

• A Magyar Kempo Szövetség hangsúlyozottan nem azonos a korábban botrányt kirobbantó gyerekketrecharc versenyt szervezőként megjelölt szervezettel. A Magyar Kempo Szövetség ilyen versenyt, illetve rendezvényt soha nem szervezett és rendezett, és jövőben sem fog, továbbá határozottan elhatárolódik az ilyen jellegű sporttevékenységtől, rendezvényektől, versenyektől, a gyermekkorúak harcoltatását lehetővé tevő szervezetektől, személyektől.

• A szövetség megjegyzi egyebekben, hogy gyerekek versenyeztetése az életkoruk által megengedett versenyszámokban és szabályrendszerben, megfelelő védőfelszerelés előírásával és alkalmazásával, többszintű felügyelet mellett számos sportágban megengedett, mint például a dzsúdóban vagy a karatéban is. A gyermekek ilyen jellegű versenyzése azonban határozottan nem minősül gyermekek harcoltatásának. E körben a Magyar Kempo Szövetség is aláírta azt a MOB-egyezményt, amellyel határozottan fellépnek a küzdősportszervezetek a gyerekek védelmében.

• A 09. 18-i cikk valótlanul állítja, hogy “..a betiltott verseny szervezőjének főnöke…” Lacza Ádám Illés. A valóság ezzel szemben az, hogy Lacza Ádám Illés és Felföldi Szabolcs semmilyen munkakapcsolatban nem állnak egymással, továbbá Felföldi Szabolcs semmilyen tisztséget sem tölt be a Magyar Kempo Szövetségben, Lacza Ádám Illés semmilyen módon nem “főnöke” Felföldi Szabolcsnak.

• A 09. 18-i cikk azon állítása, mely szerint “Lacza Ádám megfenyegette Növényit… és Bárdosit…” – egyértelműen valótlan tényállítás, melyet a szövetség és annak elnöke is határozottan visszautasít. Valótlanul adja továbbá a szövetség elnöke szájába azt a nyilatkozatot ezen cikk, hogy Lacza Ádám Illés a perlés kapcsán megnevezettek lakását elpereli, illetve nem érti, miért baj a gyermekek egymással való küzdelme. A valóság ehelyett az, hogy Lacza Ádám Illés az érintetteket semmilyen módon nem kereste meg, különösen nem fenyegette meg és e körben nyilatkozatra a sajtó részéről sem kereste meg senki.

Lacza Ádám a gyermekek küzdelme, harcoltatásával összefüggésben úgyszintén nem tett olyan tartalmú nyilatkozatot – sem a sajtó vagy más megkeresésére –, mint amilyet a cikk az ő nyilatkozataként hamis színben akként tüntet fel, hogy az az ő, illetve az általa képviselt
szervezetnek a gyermekek harcoltatásával kapcsolatos álláspontja lenne.

• A fentiekre figyelemmel valótlan állítás az is, mely szerint “A gyerekek versenyeztetése tehát továbbra is folyik”.

• Valótlanul híreszteli a “Kempósok is segítették a ketrecharcot” című 09. 19-i cikk, hogy a “rendőrségi ügybe keveredett főszervező” a Magyar Kempo Szövetség égisze alatt  “harcoltatta egymással a gyerekeket”. Hangsúlyozzuk, hogy ilyen rendezvény megszervezéséhez és lebonyolításához a szövetség hozzájárulást nem adott, rendezvény ilyen szabályrendszerben történő megszervezéséről és lebonyolításáról előzetesen tudomása nem volt. A szövetség továbbá sem hirdetési felület vásárlásával, sem pedig egyéb módon sem támogatott gyereket harcoltató versenyeket, rendezvényeket, az erre vonatkozó állítás híresztelése úgyszintén valótlan. A ketrecek átengedése kapcsán a szövetség elnöke már korábban, 2014. 06. 13-án a Sport24-nek megtett nyilatkozatában is kifejtette, hogy a szövetségnek nem volt tudomása arról, hogy az érintett rendezvényeken gyermekek védőfelszerelés nélküli küzdelmére kerül sor. Amint ennek ténye a szövetség tudomására jutott, a ketrecek, ringek átengedése azonnal leállításra került. A szövetség megjegyezni kívánja, hogy az ominózus, sérüléssel járó, MMA-rendezvényhez a Magyar Kempo Szövetségnek semmilyen köze nem volt, annak szervezésében, lebonyolításában szerepet nem vállalt, a rendezvény számára eszközt nem biztosított, szponzori vagy egyéb támogatást nem nyújtott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top