Aktuális

Mellém ülsz? Cigány padtárs program indul

A program célja, hogy roma és nem roma gyerekek együtt tanulhassanak és minden gyermek maximálisan kibontakoztassa képességeit és személyiségének minden oldalát.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével új programot indított el, amelynek célja, hogy négy magyarországi településen roma és nem roma szülői összefogást teremtsen az integrált oktatás érdekében. 

Fotó: Leéb Ádám
Fotó: Leéb Ádám

A roma és nem roma gyermekeket elkülönítő, szegregált oktatási rendszer súlyosan sérti gyermekeink esélyegyenlőségi jogát. Arra hívja el az alapítvány programja a figyelmet, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel, a megalázó elkülönítéssel szemben fel lehet és fel is kell lépni. A nyitott oktatási rendszer, az egyenlő érvényesülési lehetőségek érdekében fognak össze, és ehhez társakat keresnek. Olyan roma és nem roma szülőket, akiknek

1. lakóhelyén legalább három általános iskola működik, és ezek közül legalább egybe többnyire roma gyerekek járnak; vagy valamely iskolában külön osztályokat tartanak fenn a roma gyerekek számára (a roma gyerekeket szegregálják);

 2. érintettek (és érdekeltek) egy ilyen együttműködő közösség kialakításában, mert gyermekük valamelyik általános iskola tanulója, vagy a közeljövőben az lesz, és egyetértenek az együtt oktatás gyakorlatával.

További információk itt elérhetők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top