nlc.hu
Aktuális
Harcba küldik a terroristák az elrabolt lányokat

Harcba küldik a terroristák az elrabolt lányokat

Harcba küldi az általa elrabolt nőket és fiatal lányokat a főként Nigériában tevékenykedő Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet – olvasható a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet hétfőn közzétett jelentésében.

A csoport harminc, a Boko Haram fogságából kiszabadult túsz vallomását rögzítette 2013 és 2014 áprilisa között. Köztük tizenkét olyan lánnyal készített interjút, akiket több mint kétszáz társukkal együtt áprilisban raboltak el a terroristák a Nigéria északkeleti részén fekvő Chibok faluból, később azonban sikerült elmenekülniük.

A vallomásokból kiderült, hogy némelyeket harcra kényszerítettek, másokkal erőszakoskodtak, és voltak olyanok is, akiknek főzniük kellett társaikra vagy takarítaniuk a női táborokat. Egy 19 éves lány, aki három hónapig volt a Boko Haram foglya, a jogvédő szervezetnek azt mondta, a terrorszervezet arra kényszerítette, hogy részt vegyen a támadásaikban, például lőszerekkel lássa el a harcosokat. Arról is beszámolt, hogy egy alkalommal megparancsolták neki, vágja el a torkát egy foglyul ejtett fegyveresnek. Erre azonban a lány képtelen volt, s helyette a női tábort vezető asszony ölte meg a foglyot.

A Boko Haram nevében gyakran követnek el fiatal nők öngyilkos merényleteket. Júliusban egy tízéves kislányt vettek őrizetbe a nigériai hatóságok Katsina államban, akinek testére robbanószerkezetet erősítettek. Mindeddig semmilyen jel nem utalt arra, hogy a női merénylők túszok is lehetnek, és nem a terrorcsoport önkéntesei.  A HRW beszámolójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiszabadult túszok súlyos pszichológiai zavarokkal küzdenek, anélkül, hogy bármiféle segítséget kapnának a nigériai hatóságoktól, és a Boko Haram újabb támadásaitól tartanak.

A jogvédő szervezet adatai szerint 2009 óta több mint ötszáz nőt és fiatal lányt raboltak el az iszlamisták.  Vasárnap helyi illetékesek újabb fiatalok, összesen harminc kiskorú elhurcolásáról számoltak be Nigéria északi részén. Eközben súlyos harcokat folytatott a nigériai hadsereg a Boko Harammal, majd sikerült kiűznie az iszlamistákat az észak-nigériai Abadam városából.

A történtek kérdésessé teszik annak a megállapodásnak az érvényességét, amelyet a nigériai hadsereg és az ország elnöksége október 17-én kötött a Boko Harammal egy leendő tűzszünetről, valamint az idén áprilisban elrabolt több mint 200 iskolás lány szabadon engedéséről.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. Ennek során csak idén mintegy kétezer, 2009 óta pedig tízezer embert ölt meg a HRW szerint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top