Jövő héten kerülhet a kabinet elé az a módosító javaslat, amely jövő év márciusától megszüntetné a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek vasárnapi nyitva tartását, írta meg a Magyar Nemzet. Az új szabályozás nem érintené a dohányboltokat, virágboltokat, újságárusokat, valamint a turisztikai szempontból jelentős üzleteket. Kivételt képeznének a családi vállalkozások is, amennyiben az alkalmazottak tulajdonosok, illetve azok családtagjai. (Az éjszakai üzletek és a vendéglátóhelyek nyitva tartásáról az önkormányzatok döntenének.) A javaslatot tevő KDNP egyébként már 2010-ben küzdött ezért a változásért, akkor még hiába. Az indoklás sem új: legyen a vasárnap igazi pihenőnap a kereskedelemben dolgozók számára.
Hogyan hatna mindez ránk, vásárlókra? Amennyiben nem járna megnövekedett várakozással, hosszabb sorban állással, valószínűleg meg tudnánk szokni az új rendszert. Hiszen többségünk számára a szombat is szabadnap, így aznap el tudnánk intézni a bevásárlásainkat. Bizonyára lennének azonban közöttünk olyanok, akik bosszankodnának, mondván, hogy hadd döntsék el ők, hogy mikor vásárolnak. Fogyasztói szempontból nehéz megmondani, hogy mi a “helyes”, vagy mi felháborító ezzel kapcsolatban. De mit mond a kérdésről a szakma?
“Így legalább egy napot fixen pihenhetnének a kereskedelmi dolgozók”
“Mi mindig is a vasárnapi zárva tartást támogattuk – mondta el megkeresésünkre dr. Sáling József, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. – Ennek az a nagyon egyszerű oka, hogy így legalább egy napot fixen pihenhetnének a kereskedelmi dolgozók. Jelenleg ugyan ötnapos munkahét van, de ezt általában nem tartják be a cégek, ahogy nem adják ki a szabadságot sem. Gyakori tehát a törvénysértés, ahogy hihetetlen mértéket öltött a dolgozók részéről a túlterheltség és a stressz is.” Az elnök szerint ugyanakkor egy ilyen változásnak csak akkor van értelme, ha mindenkire vonatkozik, hiszen ellenkező esetben egyes cégek nagyon jól járnak. Negatív következményektől, például leépítésektől nem tart. “Akkora létszámhiány van a szakmában, hogy a leépítés szerintem kizárt. Győr-Moson-Sopron megyében 50 helyre hosszú hetek alatt mindössze egyetlen jelentkező akadt. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy szemben a 95 ezer forintos létminimummal, a kereskedelmi szakmunkásbér minimális nettója ma mindössze 75 ezer forint – mondja Sáling, aki szerint a tervezet bizonyosan meg fogja osztani a cégek tulajdonosait is. – Vannak köztudottan a korlátlan nyitva tartás elvét képviselő cégek, ahol várhatóan ellenzik majd a javaslatot. Ott viszont, ahol a vasárnap veszteséges (például vidéken), jó hír lehet a korlátozás.”
Kíváncsiak voltunk a két legjelentősebb hazai hipermarket, a Tesco és az Auchan kereskedelmi igazgatójának véleményére. A Tesco sajtóosztályáról az alábbi választ kaptuk kérdéseinkre: “A Tesco a javasolt változtatások részleteinek megismerését követően alakítja ki álláspontját.”
Az Auchan vezetőségétől cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Mi a helyzet máshol?
- Európa számos országában zárva tartanak az üzletek vasárnap, így például Németországban, Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban (utóbbiban akadnak kivételek).
- Hollandiában a legtöbb városban rövidített vasárnapi nyitva tartással működnek az üzletek.
- Angliában a 280 négyzetméter alatti boltok nyitva tartása korlátlan, az ennél nagyobb üzletek 10 és 18 óra között lehetnek nyitva (összesen legfeljebb hat órában).