Aktuális

Csákányi Eszter és édesapja, Csákányi László – “Mi nagyon mások vagyunk”

Ebben a sorozatunkban általában a "lányok" az édesanyjukról, a fiúk az édesapjukról mesélnek. Most ezen kivételesen változtattunk, hiszen ki ne ismerné legalább régi felvételekről Csákányi Lászlót, akire oly jó emlékezni. Szegő András a nagyszerű színész lányával, Csákányi Eszterrel nosztalgiázott.

Amikor először akartam írni rólad, apukádtól kérdeztem a számodat. Valószínűleg rosszkor hívhattam, mert a maga udvarias modorában kedvetlen volt, mogorva, de amikor mondtam neki, hogy a számodat szeretném elkérni, szinte varázsütésre megváltozott. Megörült, kedves lett, segítőkész, és lázasan érdeklődött, hogy hova fogok írni, és mikor? Nagyon megható volt számomra…

Igen… Nagyon különös volt a mi kapcsolatunk… Hiányzott belőle bármi érzelgősség, mindig tartottuk a két lépés távolságot, de közben mindig féltettük egymást, szerettük egymást, támogattuk egymást. Az esetenkénti zsörtölődéseink, veszekedéseink is jórészt ebből adódtak. Tudom, hogy mennyire idegesített apukámnak az a mondása, hogy… nem is tudom már pontosan idézni, de valami olyan volt, hogy “én kisemberként indultam, nagy álmokkal, de végül is kisember maradtam”. Veszekedtem vele, hogy ne mondjon már ilyen sületlenséget! Ne fokozza le, ne becsülje ennyire alul magát, amikor valójában fantasztikus, nagy színész! Hiába, nem tudta kirángatni magát ebből az állapotból. Akkor kudarcként éltem át, azóta már sejtem, hogy ő kifejezetten jól érezte magát a kisember pózában. Szemben velem, aki bezzeg akartam volna nagy ember lenni, csak nem sikerült!

Egy csudát, Eszter drága, te éppen úgy…

…ne, ne, ne! Én pontosan tudom, hogy mit érek, és hogy hol tartok! Nekem nincsenek olyan önértékelési problémáim, mint apámnak voltak. Ezer egyéb problémám persze van, csak éppen ilyenek nincsenek. Őt valóban mindenekfelett érdekelte, hogy hol tart, engem pedig leginkább az, hogy merre is kéne mennem. Ő például megrögzötten hitt abban, hogy kritikus helyzetekben rosszul döntött, én viszont meg vagyok győződve arról, hogy pályámon rendre jókor változtattam, és jó irányba. De haragudtam azért is rá, hogy nem tudott igazán kiállni magáért, az igazáért, tehetségéért. Haragudtam azért is, hogy mindent elvállalt. Igénytelen előadásokban igénytelen szerepeket, méltatlan feladatokat is. Más kérdés, hogy tényleg sokszor vérrel-verítékkel kicsikart mindegyikből valami jót, valami emberit, megmosolyogtatót vagy megindítót, de iszonyatos energiákat emésztettek fel ezek a küzdelmek, teljesen értelmetlenül. Haragudtam, mert gyakorlatilag végiggürizte az életét, nem is értem, hogy miként volt ennyi energiája.

Csákányi Eszter és édesapja, Csákányi László

És miért csinálhatta? Hiszen ő pontosan tudhatta, hogy mi a jó, és mi a bóvli…

Talán nem volt elég önbizalma… Talán mindig meg akart felelni… Talán gyáva volt… Talán egyszerűbbnek érezte, ha zsörtölődik, eszi magát, semmint felvállalna konfliktusokat. Én ebből sokat tanultam, és soha nem vállaltam olyan feladatot, ami ne érdekelt, ne izgatott volna. Hiába kecsegtettek például ilyen-olyan-amolyan sorozatoknál, hogy fizetünk, amennyit csak kérsz, csak emiatt, vagy csak amiatt, hogy képernyőn legyek, nem vállaltam. Erre most jött a HBO Terápia című sorozata. A forgatókönyv is, a partnerek is, az, hogy Enyedi Ildikóval együtt dolgozom, az is jó. Ezért vállaltam a castingolást is, miközben tudtam, hogy nem én voltam az első számú jelölt a szerepre, mégis sikerült a próbafelvételek során meggyőzni a stábot, hogy mellettem voksoljanak. Ilyenkor rendre úgy érzem, hogy igazam volt, hogy érdemes volt kivárnom a lehetőséget. Remek munka volt.

Idefelé jövet a villamoson morfondíroztam azon, hogy milyen furcsán is alakult a viszonyotok nektek, nagy művészek nagy művésszé vált lányainak a papátok által képviselt világgal. Szirtes Ági például nagyjából ugyanazt az utat járja, mint az édesapja, Básti Juli hol nagyon markánsan követi papája útját, hol nagyon markánsan lett nagyon más, te homlokegyenest másféle színházat képviselsz…

Igen, ez érdekes… Az ő esetükről nem én vagyok hivatott beszélni, ami minket illet… hát valóban nagyon mások vagyunk. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy apám arra törekedett, hogy a személyén keresztül szeressék meg azt, amit csinál a színpadon, én pedig azt szeretném, ha azon keresztül szeretnének meg engem, amit csinálok.

Ő a hagyományos színjátszásnak volt az egyik utolsó bölénye, téged meg mindig az újdonságok, az új lehetőségek vonzottak…

Igen, én mindig mást szerettem volna csinálni. Ez a véremben van. De nem dafkéból, hanem csupán ami evidens, az engem soha nem érdekelt. Persze, ebben lehet, hogy van a részemről valami dac is. Hogy nem a hagyományos értelemben vett színésznői alkat vagyok, vagy hogy nem vettek fel a főiskolára… Nem tudom… Mindig fontos volt számomra, hogy bizonyítsak. Ugyanakkor nekem nem volt fontos, hogy főszerepeket játsszak, számomra boldogságos élmény volt részese lenni egy remek produkciónak. Apám számára viszont fontos volt, hogy lehetőleg ő legyen a főszereplő! Amikor két évig nem kapott főszerepet, annyira megsértődött, hogy eljött a Vígszínháztól. Később ezt végzetes hibának tartotta, és úgy érezte, hogy kisiklott a pályája. Hiába játszott remek társulatoknál, az igazi nagy drámai szerepek sokáig elkerülték…

Csákányi Eszter és édesapja, Csákányi László

…én láttam a Svejkben, és frenetikus volt…

…igen, emlékszem rá. Abban lényegében saját magát, a maga huncutságát, rezignált életbölcsességét játszotta egy kicsit. Igen, voltak nagy sikerei, de mégis, amikor már idősen, némileg megkésve eljátszhatta a Karamazovot, a Vád tanúját, vagy Schönt a Luluban, és tényleg zseniális volt ezekben, akkor derült csak ki, hogy mennyi lehetőség herdálódott el a vargabetűivel.

Te mikortól tudtad, hogy milyen hatalmas színész?

Számomra mindig nyilvánvaló volt. Egyrészt, mert az apukám, másrészt, mert imádtam, ugyanakkor gyerekkoromban volt éppen a népszerűsége csúcsán. Nagyon büszke voltam rá. Akkor játszotta a televízió a Foxi Maxit, a Frédi és Bénit, amelyeknek ő volt a szinkronhangja, aztán rádiózott, volt a Krahács, készült egy sor remek film vele…

…és énekelt csodálatosan dalokat! A “Doktor úr, a maga szíve sose fáj?” a mai napig szállóige…

Én is imádok zenés darabokban játszani, így igazán tudom értékelni azt, ahogyan ő egy-egy dalt előadott. Fantasztikusan! Csodás orgánuma volt, azt tökéletesen tudta használni, úgy, mint egy érzelmes történetként szívhez szólóan előadni. A Doktor úrnak van egy érdekes története. Huszka Jenő ezt a számot Feleki Kamillnak írta, de ő valamilyen okból nem adta elő, és apura osztották a szerepet. Huszka nagyon megharagudott emiatt, és hangoztatta, hogy ez apuval biztos bukás lesz. A bemutató persze fergeteges sikert hozott, utána odament apuhoz, leborult elé, és úgy kért elnézést. Rám is annyira hat ez a dal, hogy amikor összeállítottam a Spinoza házban a műsoromat, ezt is belevettem. A magam vékonyabb hangján eléneklem, aztán felnézek, és sóhajtok egyet hozzá: Tudom, hogy ez nem volt olyan…!

Csákányi Eszter és édesapja, Csákányi László

Ő hogy fogadta, hogy te ilyen lázadó vagy? Hogy nem a hagyományos értelemben vett művésznő szeretnél lenni? Hogy mindenféle, számára nyilván rebellis produkciókban vállalsz szerepet?

Apám sokáig nagyon naiv volt. Tízéves koromban Kamill kérésére megengedte, hogy színpadra lépjek vele, ami számomra csodálatos élmény volt, de azt hitte, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megszakadt a kapcsolatom a pályával. Remélte, hogy nem ilyen vágyakat dédelgetek magamban, csak akkor szóltam neki, amikor már leszerződtem a kaposvári színházhoz. Szerintem lelke mélyén szerette a rakoncátlanságomat, eltökéltségemet, hogy meg mertem tenni olyan dolgokat, ami számára tabunak számított, ugyanakkor persze féltett is. Kezdetben berzenkedett, aztán megnézett néhány előadást, és éreztem, hogy fokozatosan megnyugszik. Hogy bár nem mindig az ő ízlése szerinti előadások voltak ezek, de pontosan érzékelte, hogy fajsúlyosak, értéket képviselnek, és arra is ráérezhetett, hogy engem sem kell félteni a pályától, a pályát se tőlem.

Nem is beszélgettetek erről?

Nemigen… Számomra meghatározó emlék egy 70. születésnapján készült televíziós interjú. Pécsi Ildikó volt a riporter, és a beszélgetés során felvetődött, hogy mit szól ahhoz, hogy színésznő lettem. Most is előttem van, ahogyan gyönyörűen belenéz a kamerába, kicsit elmosolyodik, és azt mondja: “Eszter, az jó…” Ennyi, de ebben minden benne volt. Ennél többet, nagyobb elismerést nem is kaphattam. Szóval, köszönöm, Apa!

Schell Judit: Valójában kisebb csoda, hogy még élek

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése