Aktuális

Akár 20 fok is lehet a jövő héten

Folytatódik az enyhe az idő. Olykor lehet kisebb eső, de sok napsütés is várható. Ezzel együtt a hét elején 20, de még a hétvégén is több helyen 15 fok körüli meleg lehet.

Hétfőn a ködfoltok feloszlása után szinte mindenütt lehet több-kevesebb napsütés, az Északi-középhegység térségében maradhat tartósabban felhős az ég. Emellett megélénkül, északnyugaton időnként meg is erősödik a szél, csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között várható.

Kedden a hajnali köd és párásság feloszlását követően változóan felhős lesz az ég, de csapadék nem lesz. A minimum-hőmérséklet általában 4-9 fok között alakul, de a kissé szeles nyugati megyékben 10-12 fok lesz a jellemző. A nappali maximumok általában 15-20 fok között alakulnak.

Szerdán sem valószínű csapadék, és rövid időre a nap is kisüthet. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. Nappal 13-18 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, de a keleti megyékben hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Szórványosan – nagyobb eséllyel a Dunántúlon – alakul ki eső, zápor. A minimum-hőmérséklet 4-10, a maximum-hőmérséklet 11-18 fok között alakul. Északnyugaton lehet hűvösebb, északkeleten melegebb.

Pénteken nem valószínű csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-9, a legmagasabb hőmérséklet 12-17 fok között alakul.

Szombaton néhol kialakulhat gyenge eső, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Nappal 11-16 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan eshet az eső is. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 9-14 fok között alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top