A diákok a hiányzó könyvek egy részét lefényképezték a telefonjaikkal, a képeket feltöltötték az internetre, majd kinyomtatták. A sonline.hu úgy tudja, hogy a még hiányzó tanszerek pótlása folyamatban van. A marcali eset nem egyedi, a Somogyi Hírlapnál több, hasonló cipőben járó iskola is jelentkezett. Tapasztalataik szerint teljesen esetleges, mely kiadók könyveiről van szó. Vannak osztályok, ahol csak egy-két gyerek nem jutott hozzá ugyanazokhoz a könyvekhez, mint társai, másutt tanulócsoportnyi a hiány. Illetve sok helyen a szülők, tartva attól, hogy megismétlődik a tavalyi vesszőfutás – amikor is akadt olyan intézmény Somogyban, ahol karácsonyra, sőt a félévi bizonyítványosztásra sem érkeztek meg bizonyos tankönyvpéldányok –, inkább saját költségükön rendelték meg a hiányzó taneszközöket, jellemzően munkafüzeteket.
Nemcsak a diákok, de sok helyen a tanárok számára is gondot okozott a tankönyvhiány, ugyanis nem érkeztek meg a pedagógusi példányok sem az iskolákba. Pedig a tanároknak tanórára lebontott, részletes tanmenetet kell vezetniük, s ennek alapján kell haladniuk, viszont könyv nélkül ez lehetetlen. Főként, hogy sok tantárgyból a leszűkített választási lehetőség miatt teljesen új könyvből kell tanítaniuk. Szigethy Marianna, a Pedagógusok Szakszervezetének somogyi területi vezetője elmondta: a pedagógusok jellemzően inkább saját költségen vették meg a kérdéses könyveket és munkafüzeteket, csak hogy haladni tudjanak az anyaggal.