nlc.hu
Aktuális
Bérszakadék szélén egyensúlyoznak a nők

Bérszakadék szélén egyensúlyoznak a nők

Kevesebb állást és kevesebb fizetést is ajánlanak a nőknek az üzleti szférában. És minél magasabb beosztásban dolgoznak, annál nagyobb a bérlemaradásuk férfi kollégáikhoz képest. Vannak azonban olyan területek, ahol a nőké az előny.

És igen, ismét egy felmérés, amely azt mutatja, hogy a nőknek nehezebb. A Bloomberg Businessweek ezúttal azt vizsgálta, hogy a friss üzleti diplomával a zsebükben állásvadászatra indulók milyen esélyekkel teszik ezt. Míg az idén végzett nők 52 százaléka kapott fél éven belül állásajánlatot, a férfiaknál ez az arány 57 százalék. Az öt százalékpontos különbség elsőre nem is tűnik túl nagynak, de ha azt nézzük, hogy összesen 25 ezer végzőst kérdeztek, egyértelmű, hogy igenis van jelentősége a pályázók nemének.

A diplomás nők vannak a legnagyobb bérhátrányban

A nemzetközi trendek érvényesülnek a magyar piacon is – mondja Fülöp Zsuzsa, a ManpowerGroup budapesti irodájának szakértője. Minél magasabb pozícióban dolgozik egy nő, annál nagyobb lemaradásra számíthat a fizetésében a férfiakkal szemben. A legnagyobb differencia a felső vezetők között mutatkozott: itt a nők átlagosan 26 százalékkal kerestek kevesebbet férfi kollégáiknál, a középvezetőknél pedig 18 százalékos a lemaradás.

A diplomás, de nem vezetői munkakörben dolgozó munkavállalók esetében 16 százalékos a bérszakadék, az adminisztratív munkakörök esetében pedig 12. Nagy az ugrás a szakképzett munkaerő és a szolgáltatási szféra esetében – mondja a szakértő. Itt 19 százalék a nők bérlemaradása. A legkisebb különbség a segédmunkások esetében mutatkozott, ahol a nők mindössze 5 százalékkal kerestek kevesebbet.

A munkaterületeket vizsgálva Magyarországon a telekommunikáció területén a legnagyobb az eltérés. Ezt követi az értékesítés és a kereskedelem. Minimális a különbség az ügyféltámogatás valamint a marketing, reklám, PR területén. Sőt vannak olyan területek, ahol a nőknek áll a zászló: az építőipar, az adminisztráció, valamint a művészet és kultúra területén jobban fizetik a gyengébbik nemet.

Baj lehet, ha duzzadunk az önbizalomtól

Jessica Kennedy, a Vanderbilt Egyetem menedzsment tanszékének professzora szerint a legnagyobb gond az, hogy míg az interjún magabiztosságot várnak el a jelölttől, egy nőt sokszor éppen az önbizalma tesz az interjúztató számára ellenszenvessé. Általános előítélet ugyanis, hogy míg a férfiaknál az elvárható és szimpatikus tulajdonságok közé sorolják a magabiztosságot, a nőknél ennek a megítélése nem egyértelműen pozitív. Így simán elbukhat a jelölt azon, hogy duzzad az önbizalomtól, és ennek ellenkezőjén is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top