Aktuális

Ebola – ha az IMF segít, hatékonyabb lehet a védekezés Nyugat-Afrikában

Az Egyesült Államok azt javasolja a Nemzetközi Valutaalapnak, engedje el az ebolajárvány által sújtott három nyugat-afrikai ország adósságának egy részét, hogy hatékonyabban tudjanak küzdeni a terjedő betegséggel – közölte Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.

Közleménye szerint az IMF döntő szerepet vállalt eddig is a betegség elleni harcban azzal, hogy az elsők között nyújtott anyagi segítséget a járványban leginkább érintett Guineának, Libériának és Sierra Leonénak. Washington most arra kéri a pénzintézetet, segítsen továbbra is, úgy, hogy könnyít adósságterhükön.

Guinea, Libéria és Sierra Leone összességében 372 millió dollárral tartozik az IMF-nek. Az Egyesült Államok azt javasolja, hogy a pénzintézet ebből az összegből mintegy 100 millió dollárt engedjen el.

Ha az IMF ebbe beleegyezik, akkor Washington javasolni fogja a többi IMF-tagországnak az adósságleírás jóváhagyását.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Nyugat-Afrikában meghaladja már a 4,8 ezret a betegség halálos áldozatainak a száma, a fertőzötteké pedig 13 ezer. A halálesetek zöme a szóban forgó három országban történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top