nlc.hu
Aktuális
36 év börtönt kapott az elsüllyedt komp kapitánya

36 év börtönt kapott az elsüllyedt komp kapitánya

Súlyos börtönbüntetést kapott annak a dél-koreai kompnak a kapitánya, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint 300-an meghaltak, a legtöbben iskolás gyerekek.

A bíróság elítélte a hajó fedélzeti főmérnökét is, amiért nem nyújtott segítséget a legénység két megsérült tagjának, őt harmincévi börtönnel sújtották.

A Szevol nevű komp 476 emberrel a fedélzetén Dél-Korea délnyugati partjainál süllyedt el április 16-án, közülük csak 172-t tudtak kimenteni a vízből. A hatóságok órákkal az ítélet kihirdetése előtt jelentették be az áldozatok maradványai után folytatott keresés leállítását. Kilenc embert azóta is eltűntként tartanak számon.

Dél-Korea egyik legsúlyosabb hajószerencsétlenségében többnyire középiskolás diákok vesztették életüket. A baleset idején a 69 éves Ri Dzsun Szok kapitány nem tartózkodott a hajóhídon, a kormánynál a kevesebb tapasztalattal rendelkező harmadtiszt állt. 

A szerencsétlenséggel kapcsolatban 399 embert helyeztek vád alá. A bíróság kedden hozott ítéletet a hajó személyzetének további 12 tagja ügyében is. Ők öttől húsz évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Az ügyész főképpen őket vádolta a történtekért. Kijelentette: az áldozatoknak azt mondták, hogy maradjanak a helyükön, míg a személyzet, élén a kapitánnyal, sietve elhagyta a süllyedő hajót.
Az ügyészek korábban halálbüntetést kértek a kapitányra 304 rendbeli emberölés vádjával, de a bíróság ezt végül nem találta megalapozottnak.

Az ügyben indított vizsgálat feltárta, hogy a kompnak a megengedettnél jóval nehezebb rakománya, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a tragédiához. 
A baleset idején a komp 3606 tonnányi árut és gépkocsit szállított, vagyis a rakomány súlya a maximálisan javasolt háromszorosa volt. Ezenkívül a komp stabilitását nagyban befolyásolta a hajó átalakítása is, amit kapacitásnövelés céljából végeztek el. Ez döntő módon hozzájárult a jármű felborulásához, amely azután következett be, hogy az erős hullámzás közepette a legénység egyik tapasztalatlan tagja hirtelen irányt váltott. Az ügyészség megállapítása szerint ez a manőver visszafordíthatatlanul destabilizálta a hajót. 

A vizsgálat rámutatott a parti őrség felelősségére is, mivel az ügyészség szerint a baleset megtörténtekor nem a kellő gyorsasággal és körültekintéssel jártak el, ami miatt kevesebb utas életét tudták megmenteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top