Már az általános iskolai tananyagot sem kímélik a török kormány iszlamizációs törekvései: a hatodikosoknak szánt biológia-tankönyvből száműzték a nemi életre vonatkozó képeket, és helyettük ártatlanabb ábrákkal, például kiskacsákkal, jegesmedvékkel vagy éppen egy újszülöttet tartó nőalakkal illusztrálták az emberi szaporodást – számolt be internetes oldalán a Hürriyet című török lap.
Az újság által megkérdezett Abdullah Tunali gyermekpszichológus sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a “szüzesség” vagy a “mell” szavakat is száműzték a könyvből.
“Korábban, a gyerekek egészséges fejlődésével összhangban ugyanúgy magyarázták el a nemi szervek egyes részeit, mint a szív vagy a vesék esetén. Idén azonban a kormány által elvárt erkölcsi irányvonal mentén jelentősen cenzúrázták a hatodikos diákoknak szánt tananyagot” – fejtette ki Tunali, aki korábban a tanárok szakszervezetének egyik képviselője volt.