Aktuális

A börtönben házasodik a 80 éves tömeggyilkos

A 80 éves tömeggyilkos, Charles Manson házassági engedélyt kapott, a börtönben veheti feleségül 26 éves menyasszonyát – jelentette be a kaliforniai büntetés-végrehajtás szóvivője.

Az elítélt a corcorani állami börtönben tölti életfogytig tartó büntetését, de Kalifornia állam törvényei lehetővé teszik, hogy az elítéltek a börtön látogatóhelyiségében összeházasodjanak.

Az igen erős személyiségű Manson az 1960-as évek végén csavargókból gyűjtött maga köré “családot”. Többnyire fiatal lányokból álló követőit arra bírta rá, hogy 1969-ben gyilkoljanak meg hét embert, köztük a várandós Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski rendező feleségét. Az ügyész szerint a tömegmészárlás célja a rasszok közti háború kirobbantása volt.

Manson kegyelmi kérvényét már többször elutasították, utoljára 2012-ben tartottak kegyelmi meghallgatást, ezen az elítélt nem vett részt. A következőt 2027-re tűzték ki.

A 26 éves Elaine Burton azt mondta, szereti a bűnözőt, és dolgozni szeretne az ügyén, hozzátartozóként több dokumentumhoz férhet hozzá. Az éjszakát is magába foglaló, úgynevezett családi látogatást azonban nem engedélyeznek nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top