Aktuális

Vegyél verset, fizess tartós élelmiszerrel!

Rizs, burgonya, liszt, étolaj, csoki, konzervek. Élelmiszergyűjtést rendeznek Budapesten, az Írók Boltjában. Írók, költők, rendezők, színészek és más alkotóművészek kézzel írt szavaik kaphatók tartós élelmiszerekért cserébe. Az akció december 6-ig tart.

Kezdeményezője Scipiades Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas újságíró. Valamelyik jó szó “ára” három darab konzerv. Vagy kilenc. Esetleg 10 kiló rizs. Az adományokkal kapcsolatban rugalmasak, de ahogy a szervező írja a Facebookon, a liszt és a rizs a legfontosabbak. Előbbi azért, mert kenyér készül belőle, utóbbi pedig azért, mert laktató. A teljes alkotásokért 30 kiló lisztet, rizst, száraztésztát is “elkérhetnek”. Az összegyűlt ennivalókat Magyarország egyik legnagyobb szegényiskolájának, az abaújkéri Wesley János Többcélú Intézménynek az óvodásai és tanulói kapják. Az alkotások árverését a Facebookon is lehet követni. Aggodalomra semmi ok, ha valamelyik netán elkelt, a művésznek bizonyosan akad még kézzel írt alkotása, ami megvásárolható.  

Az írók, költők és újságírók szolidaritásának régi hagyománya van. 2000-ben 20 író, költő és újságíró krumpliért kínálta a kéziratát, akkor 6,5 tonna krumpli gyűlt össze. 2005-ben azért, hogy a kevésbé tehetős irodalombarátok is kézíráshoz juthassanak, megrendezték Magyarország első szóárverését 24 író, költő részvételével. 2010-ben pedig a másodikat. Mivel az utóbbi másfél-két évben Magyarországon jelentősen megnőtt a mérhetetlen szegénységben élő vidéki gyermekek száma, nem várták ki az újabb öt évet. (forrás: www.librarius.hu)
“Mennyit hibázok, te Úristen!” Kukorelly Endre kézírásos mondata. 9 darab konzerv az ára.
A világ sehová se vitt, de a vers a fájdalomig... Lackfi János kézírásos mondata. Az Írók Boltjában 9 darab konzerv az ára.
A világ sehová se vitt, de a vers a fájdalomig… Lackfi János kézírásos mondata. Az Írók Boltjában 9 darab konzerv az ára.
Hajtűkanyar Tóth Krisztinától. Az ára 30 kiló liszt vagy rizs.
Hajtűkanyar Tóth Krisztinától. Az ára 30 kiló liszt vagy rizs.
Kilométereken át rugdostam egy kavicsot... Kemény Lili kézírásos képverse. 30 kiló liszt, rizs vagy száraztészta az ára
Kilométereken át rugdostam egy kavicsot… Kemény Lili kézírásos képverse. 30 kiló liszt, rizs vagy száraztészta az ára
Struccdisznósajt. Parti Nagy Lajos kézírásos szóalkotása.
Struccdisznósajt. Parti Nagy Lajos kézírásos szóalkotása.

Akik 2014-ben a szavukat adták:

Balla Zsófia, Bán Zsófia, Bagossy László író, színházi rendező, Barnás Ferenc, Bartis Attila, Biró Kriszta színész, író, Boldizsár Ildikó, Cserna-Szabó András, Csillagszálló kulturális utcalap, Csukás István, Dragomán György, Darvasi László, Erdős Virág, Fehér Renátó, Forgách András, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Groó Diana filmrendező, Győrffy Ákos, Háy János, Hajdu Szabolcs filmrendező, Jónás Tamás, Juhász Ferenc, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Lili, Kiss Ottó, Konrád György, Kovács András Ferenc, Krasznahorkai László, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Lackfi János, Marék Veronika, Máté Angi, Mirtse Zsuzsa, Terézia Mora (Esterházy Péter és Parti Nagy Lajos fordítója), Müller Péter Sziámi, Nádasdy Ádám, Nógrádi Gábor, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Spiró György, Schein Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szász János filmrendező, Szőcs Petra, Szvoren Edina, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Krisztina, Török-Illyés Orsolya színész, Ungváry Krisztián történész, Varró Dániel, Vámos Miklós, Várady Szabolcs, Závada Pál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top