Aktuális

Kiverte a biztosítékot az oktatás tervezett átalakítása

Névvel tiltakoztak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai a középfokú oktatás tervezett átalakítása és a jövő évi oktatási költségvetés ellen.

Névvel ellátott tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai, tiltakozva a középiskolai rendszer tervezett átalakítása ellen. Hasonló akció azóta nem fordult elő, hogy – még Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár idején – 2012-ben bejelentették a közoktatási rendszer átalakítását.

A Hívatlanul nevű, elégedetlen tanárokat gyűjtő Facebook-csoport weboldalán közzétett nyilatkozathoz szabadon lehet csatlakozni, és több középiskola tanára már meg is tette azt.
A nyilatkozat aláírói döbbenetüket és felháborodásukat fejezik ki a középfokú oktatás tervezett átszabásával kapcsolatban, illetve a jövő évi oktatásügyi költségvetés-tervezet láttán – írja a hvg.hu.

A gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentésével és a szakképzés átalakításával az eddig is sok sebből vérző, a társadalmi különbségeket enyhíteni képtelen iskolarendszer a jövőben végképp beáll egyfajta kasztrendszer kialakításának szolgálatába, és gyakorlatilag teljesen ellehetetlenít mindenfajta társadalmi mobilitást – áll a nyilatkozatban.

Az aláírók aggasztónak látják a gyermekek sorsát, emellett szakmájuk helyzetét is, hiszen szerintük a tervezett változtatások és megszorítások óhatatlanul tehernövekedéshez és elbocsátásokhoz vezetnek majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top